9900.hu - Hírek Körmend és környékéről

Feliratkozás 9900.hu - Hírek Körmend és környékéről hírcsatorna csatornájára
Hírek Körmend és környékéről
Webcím: https://9900.hu
Frissítve: 1 óra 5 perc

Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás

v, 2019-10-13 06:41

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az önkormányzati és nemzetiségi választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel.

Mucsi Tamás elmondta: mind a 10 278 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett; erről soron kívül intézkedtek.

A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 25 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz – tette hozzá.

Szavazni személyazonosító igazolvánnyal és lakcímkártyával lehet

Szavazni kizárólag a személyazonosság, valamint a lakcím vagy a személyi azonosító (személyi szám) igazolása után lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők vasárnapi választásán az ország 10 278 szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között.

Kizárólag személyesen és – a korábban átjelentkezésüket kérők kivételével – a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazókörben lehet szavazni. A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel.

Az önkormányzati választáson nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a letelepedettek, bevándoroltak, menekültek, valamint az Európai Unió többi tagállamának állampolgárai is szavazhatnak.

A szavazatszámláló bizottság előtt a választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját (korábbi elnevezés szerint személyi számát).

A nem magyar állampolgárságú választópolgárok esetében a személyazonosság igazolására alkalmas (a magyar hatóságok által kiállított érvényes okmányok mellett) az EU más tagállama által kiállított személyi igazolvány, illetve útlevél is. Az okmányoknak természetesen érvényeseknek kell lenniük.

A magyar állampolgár bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja a személyazonosságát: a kártyaformátumúval és a régi típusú, könyvecske formájú személyi igazolvánnyal egyaránt (utóbbi lehet a régi, kemény borítójú a népköztársasági címerrel vagy a puha borítójú a köztársasági címerrel). A bizottság elfogadja a kártya formátumú ideiglenes személyi igazolványt, a kártya formátumú gépjárművezetői engedélyt (jogosítványt) és a lézergravírozott útleveleket is. Az egyes okmányok igénylése során, a kérelem benyújtásakor kapott átvételi elismervény (A4-es nyomtatott lap) azonban nem alkalmas a személyazonosság igazolására.

Ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcím igazolására is szükség van a szavazáshoz: vagy lakcímkártyára, vagy a lakcímbejelentésről szóló átvételi elismervényre. A személyi azonosító, vagyis a személyi szám a lakcímkártya hátoldalán van, és tartalmazza a hatósági bizonyítvány, illetve az igazolást a személyi azonosító jelről is.

A bizottság nem engedi szavazni azt, aki nem tudja a személyazonosságát és a lakcímét igazolni vagy lejárt valamelyik dokumentumának érvényessége. A szavazásra nem jogosult, visszautasított polgárokról jegyzéket vezetnek.

Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak a szavazólapokat, amelyeket a bizottság egy tagja a választópolgár jelenlétében hivatalos bélyegzőlenyomattal lát el. A választópolgárnak alá is kell írnia a névjegyzéket, a nemzetiségi választópolgárnak pedig külön a nemzetiségi névjegyzéket is.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának szavazólapjai fehér színűek; a választópolgár a szavazólapokkal egy fehér borítékot is kap, abba teheti szavazatát, mielőtt az urnába dobja. A nemzetiségi választás szavazólapjai zöld színűek, a választópolgárnak ezeket zöld színű borítékba kell tennie és le kell ragasztania, mielőtt az urnába dobja, különben a szavazata érvénytelen lesz. Amennyiben a helyi önkormányzati választás fehér szavazólapjai a zöld borítékba kerülnek, azokat nem lehet figyelembe venni az eredménymegállapításnál.

Délig még lehet mozgóurnát igényelni

Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az önkormányzati és nemzetiségi választásra.

Aki még nem tette meg, de szeretne mozgóurnával szavazni, a kérelmét még benyújthatja online, ügyfélkapus azonosítással vasárnap délig. Emellett el lehet juttatni a kérelmet a szavazatszámláló bizottsághoz írásbeli meghatalmazással rendelkező meghatalmazottal, valamint kézbesítővel, például futárral vagy hozzátartozóval.

A mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő, mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása miatt gátolt választópolgár nyújthat be. A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna-igénylés okát is, arra hivatkozva például nem lehet mozgóurnát kérni, hogy valaki a munkája miatt nem tud elmenni a szavazókörbe.

Ha a mozgóurnát nem a választópolgár lakcímére kérik, akkor a kérelemnek tartalmaznia kell a pontos címet. A feltüntetett személyes adatoknak meg kell egyezniük az igénylő választópolgár lakcímkártyáján szereplőkkel, különben a kérelmet elutasítják.

A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki a szavazókör területén belül úgy, hogy az urna a szavazókör este 7 órai zárására visszaérkezzen.

Aki mozgóurnát kért, az a szavazókörben hagyományos módon, személyesen nem szavazhat. Mozgóurnát csak adott választókerületen belül kérhet a választópolgár.

(MTI)

Kétvállon a Szolnok – Közte közel 30

szo, 2019-10-12 19:12

Az Egis Körmend kosárlabda csapata fölényes, 29 pontos győzelmet aratott a nem is oly’ régi zászlóshajó felett a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén.

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász
89-60 (33-18, 14-12, 27-14, 15-16)

Körmend, 1900 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Benczur Tamás, Nagy Viktor, Györfy Rúben (Várhalmi Zsolt László)

Egis Körmend: Turner 10, Edwards 16/3, Oroszi 3/3, Varnado 11/6, Keller Á. 10. Csere: Kastrati 7/3, Ferencz 2, Németh Á. 9/3, Taylor 12, Durázi 4, Takács K. 2, Filipovics S. 3. Vezetőedző: Matthias Zollner

Szolnoki Olajbányász: Smith 5/3, Kovács P. 5/3, Jones 22/6, Krsztics 8/6, Morant 4. Csere: Tóth N. -, Tucker 16/6, Rudner -, Csák -. Vezetőedző: Dragan Alekszics

Az eredmény alakulása: 3. Perc: 10-2, 6. P.: 23-9 14. P.: 35-22, 17. P.: 45-24, 24. P.: 64-34, 28. P.: 68-41, 33. P.: 77-48, 36. P.: 80-57

(9900.hu)

Sopronban nyert az Egis Körmend

p, 2019-10-04 21:05

Az Egis Körmend kosárlabda csapata szoros mérkőzésen x pontos győzelmet aratott a házigazda Sopron KC felett a férfi kosárlabda NB I 2. fordulójában.

Sopron KC – Egis Körmend
80-84 (20-21, 14-21, 21-17, 25-25)

Sopron, x néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Papp Péter, Farkas Gábor, Major Ádám (Dernei Gábor)

Sopron KC: Csere: Vezetőedző: Sabáli Balázs

Egis Körmend: Turner 11/6, Edwards 12, Oroszi B. -, Keller Á. 10, Vardano 28/12. Csere: Vezetőedző: Matthias Zollner

Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 90-100 (22-25, 24-23, 20-29, 24-23)
OSE Lions-DEAC 72-87 (10-23, 18-24, 25-27, 19-13)
Sopron KC – Egis Körmend 80-84 (20-21, 14-21, 21-17, 25-25)

(9900.hu)

Az újonc Oroszlány elleni győzelemmel kezdett az Egis Körmend

szo, 2019-09-28 21:05

Az előző idényben ezüstérmes Egis Körmend győzelemmel rajtolt a férfi kosárlabda NB I-ben.

A körmendiek hazai pályán diadalmaskodtak az újonc Oroszlány csapata felett.

Egis Körmend – OSE Lions
84–63 (22–10, 30–21, 19–12, 13–20)

Körmend, 2000 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Tőzsér Dénes Kelemen, Török Róbert, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel)

Egis Körmend: Turner 15/3, Edwards 3, Oroszi, Varnado 10, Keller Á. 12/3. Csere: Taylor 14, Ferencz 11/9, Németh Á. 4, Kastrati 15/3, Takács K., Kiss M. Vezetőedző: Matthias Zollner

Oroszlány SE Lions: Washington, Abell 13, Rizvic 6, Zsíros 3/3, Bozsovics 14. Csere: Demeter 6, Mohácsi 10/3, Nshimba 1, Illés 3/3, Garamvölgyi 7/3. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5. 8. p.: 17–8. 14. p.: 30–17. 17. p.: 45–26. 24. p.: 58–35. 27. p.: 65–39. 33. p.: 72–52. 36. p.: 79–56

A piros-feketébe öltözött körmendi csarnokban telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, mindez köszönhető az újfent remek koreográfiával is előálló MTE-szurkolóknak, valamint a majd’ kétszáz oroszlányi szurkolónak is, akik csapatuk tetemes hátrányánál sem lankadtak, végig buzdították 30 év után ismét első osztályú mérkőzésen pályára lépő csapatukat.

A fent apropó alkalmából (30 év után ismét élvonalban szerepel az OSE Lions) Bebes István, Körmend polgármestere köszöntötte Lazók Zoltán, Oroszlány polgármesterét.

A kezdődobást a szülinapos Nagyabonyiné Takács Ilona végezhette el.

Mestermérleg:

Matthias Zollner (Egis Körmend): – Először is gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, hogy az első három negyedben jól kosárlabdáztunk. Igyekeztünk erőltetni a hárompontosokat az ellenfélnél, és ahogy edző kollégám is mondta, nem tudták igazán jól dobni azokat. Igaz, ezek közül sok nehéz dobás volt, nem volt igazi helyzet. Emiatt természetesen örülök annak, amit ebben a három negyedben láttam. De még messze vagyunk attól, amit a szezon végére kell majd elérnünk. Sokkal inkább együtt kell lennünk védekezésben és támadásban egyaránt. De úgy érzem, hogy kiegyensúlyozottan támadtunk, öt játékosunk ért el kétszámjegyű pontot. Jól osztottuk el a labdát, mindenki kivette a részét a győzelemből, ami számomra fontos. Most már a jövő pénteki találkozóra összpontosítunk, ami nagyon nehéz lesz pénteken, Sopronban.

Sebastjan Krasovec (OSE Lions): – Először is gratulálok a hazai csapatnak, ők voltak a jobbak ma este. Sokkal fizikálisabban játszottak, ők határozták meg a meccset fizikálisan. Mi nagyon tompán játszottunk az elején, nem tudtunk megfelelően reagálni minderre. A 20 pontos hátrány már túl nagy volt, hogy utolérjük őket a második félidőben. Emellett 14%-kal dobtuk a hárompontosokat, ami nem ad esélyt arra, hogy idegenben versenyben maradjunk. Különösen nem egy ilyen tapasztalt, rutinos csapat ellen, mint a Körmend. Minden jót kívánok nekik a folytatásra, nekünk pedig sokat kell dolgoznunk, hogy felkészüljünk a következő mérkőzésre és az előttünk álló nehéz idényre.

Frank Turner (Egis Körmend): – Elsőre szerintem jó meccs volt, de még sokat kell fejlődnünk. Ők is keményen, határozottan jöttek ki a pályára, megcsinálták azt, amit elterveztek. Mi néha kicsit pontatlanok voltunk, nem játszottunk mindig úgy, ahogy szerettük volna, de a győzelem az győzelem. Készülünk a következő találkozóra.

Mohácsi Máté (OSE Lions): – Gratulálok a Körmendnek, megmutatták, hogy erős hazai pályájuk van, az elején asszisztáltunk hozzá, félős kosárlabdát játszottunk. Értelemszerűen nem ezt beszéltük meg, hogy így fogunk kezdeni, de belementünk egy rossz ütembe, kihagytuk az üres hármasokat, aztán már a ziccerek sem nagyon mentek be, az első félidőből lesz mit kielemezni. De a második félidőben megmutattuk, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, legyen az akár a Körmend idegenben, úgyhogy büszke vagyok arra, hogy volt tartása a csapatnak, nem estünk teljesen szét. Illetve a negyedik negyedet meg tudtuk nyerni. Igaz, sokat nem számít, mert kikaptunk húsz ponttal, még egyszer gratulálok a Körmendnek, és dolgozunk tovább, hogy a jövő héten megszerezzük az első győzelmünket.

Eredmények (a szövetség honlapjáról):

Egis Körmend – OSE Lions 84-63 (22-10, 30-21, 19-12, 13-20)
JP Auto-JKSE – Sopron KC 66-76 (18-26, 7-15, 20-8, 21-27)
Atomerőmű SE – KTE-Duna Aszfalt 90-84 (27-20, 21-25, 20-21, 22-18)
DEAC – Kaposvári KK 81-79 (17-19, 22-20, 25-15, 17-25)
Szolnoki Olaj KK – Alba Fehérvár 80-100 (23-26, 10-23, 24-26, 23-25)
PVSK-VEOLIA – Naturtex-SZTE-Szedeák 103-73 (28-12, 27-30, 23-16, 25-15)

(9900.hu, MTI)

Programismertető választási fórumot tartott a szombathelyi Fidesz

h, 2019-09-23 22:01

Cser-Palkovics: a kormánnyal együttműködve lehet eredményeket elérni a következő években

A kormánnyal együttműködve lehet eredményeket elérni a következő években, rombolás helyett az építkezésre érdemes voksolni október 13-án – jelentette ki Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a kormánypártok szombathelyi jelöltjei mellett kampányolva a Vas megye székhelyén szombat este rendezett fórumon.

Szavai szerint a kormány korrekt módon járt el, amikor például az ellenzéki vezetésű Szeged számára is megteremtette a fejlesztési forrásokhoz való hozzájutást, de harmonikus együttműködésre, igazi közös gondolkodásra a kormánnyal a fideszes polgármesterektől és a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeitől lehet számítani.

A politikus úgy vélekedett, hogy hamis logikát követnek az ellenzéki pártok, amikor kampányukban nem az önkormányzatok kompetenciájába tartozó kérdéseket állítanak a középpontba.

Október 13-án nem országgyűlési választás, nem európai parlamenti választás lesz, hanem polgármestereket és önkormányzati képviselőket választunk – hangsúlyozta.

Balázsy Péter, a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje azt hangoztatta, hogy Szombathelynek nem a kormánnyal való szembenállásra és vitákra, hanem nyugodt, békés fejlődésre van szüksége a következő öt évben is.

Programját pontokba szedve az önkormányzati utak és járdák rendbetételét, a tömegközlekedés korszerűsítését környezetbarát autóbuszokkal; parkolók és parkolóház építést, a várost elkerülő körgyűrű befejezését, a lakótelepek és lakóparkok zöldítését, bérelhető kerékpár rendszer kiépítését és a kerékpárutak bővítését, új közösségi terek létrehozását és a szombathelyi kiskertekhez vezető utak felújítását jelölte meg a célok között.

Szólt arról is, hogy meg kívánják menteni az olyan jelenleg pusztuló épületeket, mint a belvárosi Nagy Szálló, vagy az egykori Brenner-villa, folytatni kívánják az óvodák és bölcsődék felújítását, bővítenék az egészségügyi szűrővizsgálatok lehetőségeit, továbbviszik az aktív időskor programot is.

Mindezek szavai szerint azt szolgálják, hogy Szombathely továbbra is egy olyan város legyen, ahol jó élni, amelyért a benne élők közösen akarnak tenni.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely leköszönő polgármestere arra kérte a jelenlévőket, hogy támogassák szavazatukkal Balázsy Pétert és a Fidesz-KDNP szombathelyi jelöltjeit.

Szavai szerint munkát és “böcsületet” ígért kilenc évvel ezelőtt, a rá bízott munkát pedig megítélése szerint becsülettel elvégezték. A fejlődés lemérhető, az eredmények magukért beszélnek, a várost jó állapotban és biztonságban adják majd át a következő polgármesternek és testületnek.

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az ellenzék jelöltjei szerinte alkalmatlanok a város vezetésére, az MSZP és a DK az Éljen Szombathely Egyesület, a Jobbik pedig a Pro Savaria Egyesület mögé bújt.

Szavai szerint, ha hatalomhoz jutnának, a kormány elleni küzdelmükben “hídfőállásnak” használnák, csatatérré változtatnák Szombathelyt, a remélt közvetlen brüsszeli támogatás fejében pedig kvótát teljesítve a kormány háta mögött engednének be migránsokat.

A választási fórum befejezéseként Balázsy Péter egyenként a zsúfolásig megtelt Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színpadára szólította a Fidesz-KDNP szombathelyi önkormányzati képviselőjelöltjeit, akikkel közösen szeretne dolgozni a következő öt esztendőben.

(MTI)

Orbán: Magyarország készen áll, hogy segítsen Olaszországnak, ahol tud

szo, 2019-09-21 18:04

Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában. Orbán Viktor szerint a baloldal be akarja hozni a migránsokat.

A kormányfő felszólalásában válaszolt Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, aki az eseményen korábban azt mondta: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak a migrációs politikában.

Orbán Viktor közölte: abban viszont nem tud segíteni Magyarország, hogy bárhonnan a területére migránsokat hozhassanak be.

A miniszterelnök kitért rá: az európai egység nagy próbatétel előtt áll, amit a migráció okoz. Vannak ugyanis országok, ahol a migráció sikeres volt, és a népesség egy része már nem a keresztény kultúrához tartozik, így az ő fejükben az van, hogy miként tud együtt élni két teljesen különböző kultúra egy országban. Az európai országok másik részében – így Magyarországon is – azonban “nulla muszlim migráns van” – fogalmazott, hozzátéve: ők azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen dilemmáik az együttélésről.

Hangsúlyozta: minden népnek joga van eldönteni, kivel akar együtt élni, és ha egy nép úgy dönt, hogy nem akar multikulturális társadalmat, a demokráciában ehhez joga van.

Orbán Viktor szerint több nyugat-európai vezető szerint ha a keresztény többség mellé beengednek attól különböző tömegeket, új társadalom jön létre az összekeveredésből, és magasabb minőségű társadalom alakul ki. Közép-Európa azonban nem így gondolja, mert ebből nem lesz integráció, nem együtt, hanem egymás mellett fogunk élni – mondta.

Arról is beszélt, hogy már a migrációs válság legelején lehetett tudni, hogy 10 migránsból 9 nem menekült, hanem gazdasági migráns. De a baloldalnak van egy szellemi koncepciója, amelynek szolgálatában felhasználja a migrációt: az a célja, hogy Európa hagyja maga mögött a nemzetet és a keresztény életet, és lépjen át egy posztkeresztény korszakba – vélekedett.

Közölte: a baloldalnak érdekeltsége van a migrációban, mert baloldal valójában szavazókat importál, amikor behozza a migránsokat. Azt gondolják, a migránsok sosem fognak egy keresztény alapokon álló politikát támogatni, és ha sokan jönnek, lecsökken, majd megszűnik az esélye, hogy Európában keresztény alapokra politikát építve lehessen többséget szerezni – magyarázta.

A miniszterelnök úgy vélte, az is azt mutatja, hogy aa baloldali politikusok be akarják hozni a migránsokat, hogy újra napirenden van az elosztási kvóta kérdése.

Kérdésre közölte: a Magyarország elleni bosszúhadjárat és nyomásgyakorlás oka, hogy a migráció ügyében nem engedelmeskedünk Brüsszelnek, és megszűnnének a jogállami problémák, ha befogadnánk a migránsokat.

Megjegyezte: “izgalmas napok jönnek a nemzetközi politikában”, jön az osztrák, a lengyel választás, Magyarországon önkormányzati választás lesz, és várjuk Olaszországot is, hogy “visszatérjen a klubba”.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években kidolgoztak egy politika- és államelméleti modellt, felépítették a kereszténydemokrata államot. Ez a modell működik és sikeres, a politikai siker nyilvánvaló, hiszen háromszor egymás után kétharmados többséggel nyerték meg a parlamenti választást. A gazdasági életben is meghozta eredményt – tette hozzá.

Kifejtette: három pillérre épül ez a modell, ezek a család, a nemzet és a keresztény szabadság. A modell alapja pedig a 2011-ben elfogadott új keresztény alkotmány – közölte.

A családról azt mondta: ez egy férfi és egy nő szövetsége, minden gyermeknek joga van apához és anyához.

A kormányfő ismertette a családtámogatási rendszer elemeit, és azt mondta: “ennek ellenére a dolgok nincsenek rendben”, mert még mindig sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyire szükség lenne, de ha nem teszünk a negatív demográfiai tendencia ellen, az sosem fordulhat meg.

Kijelentette: nem támogat olyan politikát, amely a hiányzó gyermekeket migránsokkal akarja pótolni.

Orbán Viktor a nemzettel kapcsolatban közölte: a nemzet szuverén, nem kényszeríthető semmilyen globális kormányzás törvényei alá, pótolhatatlan érték, amelyet védeni kell. Csak mi mondhatjuk meg, hogy a mi államunk területén ki tartózkodhat – mutatott rá. Hozzátette: mindenhol védik a nemzetet, csak Európában nem, és ezen változtatni kell.

A miniszterelnök a keresztény szabadságot úgy magyarázta, hogy jogunk van megvédeni a saját keresztény életformánkat, szabadok vagyunk, hogy megvédjük azt. Az Európai Bizottság új elnöke olyan portfóliót akar létrehozni, amelynek neve az európai életforma védelme, remélhetőleg ez létre is jön a testületben – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint “mi Magyarországon és itt Olaszországban”, kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között. Az ellenfeleink nagyok, gazdagok erősek és jól szervezettek, ezért nekünk igazságtalanul nehéz harcot kell vívnunk a jó ügyért  – mondta. Hozzáfűzte: ez így is marad, de nem szabad önsajnálatba esni, hanem annak a mondásnak megfelelően kell élni, hogy “bízzál Istenben és tartsad szárazon a puskaport!”

Azt is mondta: érdemes emlékeztetni magunkat, hogy Európát az tette naggyá, adta meg küldetését a világban, hogy kialakítottunk egy olyan életformát, amelyben az ember a munkájával egyszerre szolgálta a saját érdekét, a hazája javát és Isten dicsőségét. Ennek modern formáját kell megtalálni, hogy ismét nagy legyen Európa – vélekedett.

(MTI / MTI fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

 

Új üzemcsarnokot avattak a körmendi Egis Gyógyszergyárban

p, 2019-09-20 13:26

Varga Mihály: kiemelkedő a gyógyszeripar szerepe Magyarországon

A magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya – jelentette ki Varga Mihály pénteken Körmenden az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján.

A pénzügyminiszter azt mondta: a magyar gazdasághoz szorosan kötődő német gazdaság teljesítménye az elmúlt egy évben jelentősen lassult. A magyar gazdaság – amelyből igen jelentős szeletet ad a 14 ezer embert foglalkoztató gyógyszeripar – ennek ellenére tovább tartja a korábbi lendületét, az ipari termelés júliusban 12 százalék bővülést mutatott – közölteVarga Mihály.

Az Egis körmendi beruházását a miniszter kiváló példának nevezte arra, hogy a kormány miként képzeli el az európai uniós és hazai források elköltését. A csúcstechnológiát jelentő gyár innovatív fejlesztésekkel magas hozzáadott értéket termel, ami növeli a hazai és a külpiaci értékesítést is.

A galenikus – vagyis nem szilárd anyagú – gyógyszerkészítményeket előállító üzem felépítéséhez és termékfejlesztéséhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán, a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem és a Természettudományi Kutatóközpont együttműködésével nyert támogatást az Egis. A fejlesztések eredményeként 3 olyan új termék kerül a piacra 2020 végéig, amelyekkel a korábbinál hatékonyabban lehet kezelni egyes betegségeket – jelezte a miniszter.

Kitért arra is, hogy a jelenlegi európai uniós ciklusban 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, s a korábbi 16 százalék helyett az összeg legalább 60 százalékát szánjuk gazdaságfejlesztési célokra. Ebben legfontosabb pályázati forrás a Ginop, amelynek 2500 milliárd forintos kerete például a nálunk négyszer nagyobb lakosságú Lengyelországéval azonos.

A kis- és középvállalkozások foglalkoztatási és innovációs fejlesztéseire szánt keretből már 1481 milliárd forintot kifizettek 18 500 vállalkozásnak, amelyek 7500 új munkahelyet teremtettek több mint 250 milliárd forint saját önerőt is felhasználva.

Varga Mihály ismertetése szerint az elmúlt 9 évben talpra állt a magyar gazdaság, kifejezetten jó a teljesítménye, a második negyedévben például az Európai Unió tagállamainak legnagyobb növekedését, 5,2 százalékot ért el. Mindezt nem hitelekből és privatizációs bevételekből, miközben az államadósság szintje a korábbi 83-ról 69 százalékra mérséklődött, az aktív korú népesség 54 százaléka helyett már több mint 70 százalékos a foglalkoztatottság, a 12 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 3,4 százalékra mérséklődött.

Vas megyében 2010 óta 100 ezerről 128 ezerre nőtt az állásban lévők száma, 11,6-ról 2,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami már szinte teljes foglalkoztatottságot jelent. Körmenden a korábbi 5,3 százalékról 2,2 százalékra mérséklődött a regisztrált állástalanok aránya – sorolta a pénzügyminiszter.

Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 50 éve alapított körmendi üzemükben kezdetben gyermektápszereket készítettek, majd az 1980-as években csomagoló- és tablettázóüzem épült, a 2000-es évek elején pedig kutatás-fejlesztési egységet hoztak létre éppen a galenikus készítményekre alapozva. Ma mintegy 700 embert foglalkoztatnak Körmenden, az üzem adja az Egis teljes exportjának felét.

A Ginop-program keretében 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő forrást nyert el a vállalat, a kormánytól pedig 950 millió forint beruházási támogatást kaptak. Az összesen 5 milliárd forintos beruházás révén 4000 négyzetméteres üzem épült. Itt 2020 elejétől 36 gyógyszerkészítményt gyártanak, évente 20 millió egységet, amelynek több mint 80 százalékát exportálják.

A három új készítményből kettő már hamarosan piacra kerül, ezeket Európán kívül Közép-Amerikában, Ázsiában és Afrikában, összesen mintegy 40 országban forgalmazzák, vagyis exportpiaci terjeszkedést tesznek lehetővé a világpiacon is versenyképes új készítmények – fogalmazott a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy tovább fejlesztenek Körmenden, új gyógyszercsomagoló-üzemet építenek, bővítik a tablettázóüzemet, továbbá új onkológiai készítmények előállítására szolgáló egységet is építenek, amelyhez 1,7 milliárd forint támogatást nyertek egyedi kormánydöntés alapján. A munkaerő folyamatos utánpótlására helyben duális szakmunkásképzést is indítottak, amelynek jelenleg 23 tanulója van.

Bebes István, Körmend polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városban lakó minden harmadik család kötődik valamilyen formában a helyben legnagyobb foglalkoztatónak számító Egis-hez. A gyógyszergyár, valamint a Gysev Zrt. és az önkormányzat együttműködésében éppen a gyógyszerüzem avatója napján adták át azt az új vasúti átjárót, amely az üzem biztonságosabb megközelítését teszi lehetővé.

(MTI)

A következő szezonban is Egis Körmend!

p, 2019-09-13 20:06

Az Egis Körmend által rendezett Mogyorósy Szilárd Emléktorna első versenynapján sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a felek egy újabb idényre névszponzori megállapodást kötöttek egymással.

Minderről az Egis Körmend hivatalos Facebook oldala számolt be:

Hetedszer is Egis Körmend

Újabb szezonra forrt össze az Egis Gyógyszergyár Zrt. és Körmend neve

Az Egis Körmend által rendezett Mogyorósy Szilárd Emléktorna első versenynapján sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a felek egy újabb idényre névszponzori megállapodást kötöttek egymással.

Az eseményen Günther Gábor az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmendi Gyáregységének igazgatója elmondta, hogy Körmend neve összeforrt a kosárlabdával és az Egis Gyógyszergyárral. Ráadásul kettős jubileumot is hozott ez az év, hiszen a város idén ünnepli 775., az Egis Körmendi Gyáregysége pedig 50. születésnapját. Külön öröm, hogy Európa három országából érkeztek csapatok erre a tornára, hiszen ez egybevág cégük stratégiájával, hogy minél több országban legyenek jelen. Büszke rá, hogy most már 62 országba irányuló kereskedelmet tudhatnak magukénak. A kosárcsapat a legutóbbi szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett és első magyar csapatként elnyerte az Alpok Adria Kupát, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy az Egis Európában egyre ismertebb lesz. Mint mondta, reméli, hogy ez az együttműködés a jövőben tovább erősíti mind Körmend városát mind pedig az ő vállalatukat.

Bebes István Körmend Város polgármestere elmondta:

Körmend városa számára fontosak a közösségei és a jelképei. Az utóbbiak közül az egyik ilyen a Batthyány kastélyegyüttes a másik pedig a város legnagyobb foglalkoztatója, az Egis, amelyben a dolgozók egy olyan közösséget alkotnak, amely azon dolgozik, hogy a gyógyszergyártás területén kiemelkedő eredményeket tudjon felmutatni. A körmendi kosárlabda csapat is egy olyan közösség, amely értéket ad a városnak, két ilyen értékadó közösség összekapcsolása pedig fontos a város számára. Az évek során remek együttműködés alakult ki. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részese ennek akár a vállalat menedzsmentje, akár a körmendi gyáregységben dolgozók vagy épp a kosárlabda klub részéről. Mint mondta, a hosszútávú megállapodások azt jelentik, hogy a felek elégedettek egymás tevékenységével. A település számára pedig öröm ezt látni, hogy a közösségek egymást erősítve végzik feladataikat. Ennek hamarosan további jeleit láthatjuk majd Körmenden. A polgármester úgy fogalmazott, hogy ez a hosszútávú együttműködés erősíti a sport, a kosárlabda szeretetét és további jó eredményeket hozhat a felek számára. Ennek reményében zárta szavait.

Hajba Ádám az Egis Körmend ügyvezetője elmondta:

Úgy gondolja, az eddigi években a csapat megszolgálta az Egis Gyógyszergyár Zrt. bizalmát, és úgy érzi, egyre inkább egybeforrt az Egis és a Körmend név. Ma már a város és a kosárlabda kapcsán ez így együtt jut az emberek eszébe. Ez pedig nagy büszkeséggel töltheti el az itt dolgozókat. A cég által biztosított támogatással évről évre egyre magasabb szintre tudják emelni a klubnál végzett munkát. Mint mondta, abban bízik, hogy az előttük álló idényben is tud a klub egy szinttel feljebb lépni. Ha ez sikerül, akkor mindkét fél elégedett lehet. A következő szezonban a csapat visszatér a FIBA Europe Cup mezőnyébe is, amivel tovább tudja vinni Európába az Egis hírnevét is. Végül köszönetet mondott az Egis Gyógyszergyár Zrt. további támogatásáért.

Az esemény zárásaként a felek aláírásukkal hitelesítették a megállapodást.

(Egis Körmend Facebook oldala)

Kézilabdás toborzó

cs, 2019-09-12 19:14

KÉZILABDÁS TOBORZÓ!
Tisztelt Szülők és Lányok! 

Kedvcsinálónak egy fotó, amin a körmendi Faragó Luca látható – a nyáron Celjeben rendezett EB aranyéremmel – aki tavaly serdülő, idén pedig ifjúsági Európa Bajnok lett az U17-es magyar kézilabda utánpótlás válogatott tagjaként. Luca Körmenden kezdte el – jelenleg a Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosa – a kézilabda alapjainak elsajátítását a Körmendi DMTE edzéseit látogatva.

Edzéseink:
Korosztály: 2012-2013-2014-es születésűek részére /szivacskézilabda/
Helyszín: Rázsó Szakgimnázium tornaterme.
Időpont: hétfő, szerda 16:30-17:30

Korosztály: 2007-2008-2009-2010-2011-es születésűek részére
Helyszín: Rendészeti Szakgimnázium sportcsarnoka
Időpont: hétfő 15:15-17:00
szerda 15:15-16:30
péntek 16:20-18:00

Hétfőn és szerdán az általános iskolák elől 15:00 órától busszal visszük ki a lányokat az edzésre.

Érdeklődni: Faragó András 30/503-85-65 farago68@gmail.com

 

Bebes Istvánnal beszélgettünk az elért sikerekről, választásról és a “Fejlődés, Biztonság, Körmend” választási programról

cs, 2019-09-12 11:25

Bebes István 2002 óta Körmend város polgármestere, amióta a Fidesz minden választókerületben minden választást megnyert. 31 nap múlva, október 13-án ismét önkormányzati választások lesznek, ahol most sem lehet más célja a Fidesznek és Bebes Istvánnak, mint a teljes győzelem.

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével, Bebes Istvánnal beszélgettünk az elért sikerekről, az előttünk álló választásról és a “Fejlődés, Biztonság, Körmend” választási programról.

A választások előtt érdemes számba venni, hogy mi történt Körmenden az elmúlt öt évben. Az mindenkinek szemmel is jól látható, hogy a város folyamatosan, töretlenül fejlődik. Hogyan értékeli a 2014 óta eltelt időszakot?

Amikor 2014-ben nekivágtunk az újabb önkormányzati ciklusnak világos elképzeléseink voltak arról, hogy mit és hogyan szeretnénk csinálni a városban. A korábbi években elért eredményeink kiváló alapot jelentettek a további építkezéshez, így erre bátran támaszkodhattunk. Az előre eltervezett feladatok legnagyobb részét maradéktalanul sikerült teljesítenünk ebben a ciklusban. Ha valaki előveszi az 5 évvel ezelőtti választási programunkat, akkor azt láthatja, hogy minden ígéretünket és vállalásunkat betartottuk, melyet a körmendi embereknek tettünk.

Közel 20 milliárd forintnyi működőtőke érkezett a városba ebben a ciklusban, mely komoly fejlesztéseket tett lehetővé a különböző területeken. Ehhez szükség volt a Magyar Kormánnyal kialakított partneri kapcsolatra is, melyre a jövőben is bátran támaszkodhatunk.

Megújult többek között a Kórház épülete és eszközállománya. Ez a fejlesztés egyébként az elmúlt fél évszázad legjelentősebb egészségügyi beruházása volt az egész térségnek. További eredményeket is sikerült elérnünk az egészségügy területén, hiszen teljesen felújítottuk például a Gyermekorvosi Rendelő épületét, és fejlesztéseket kezdtünk el a Háziorvosi Rendelő épületénél is, melyet a jövőben tovább kívánunk folytatni.

Ebben a ciklusban újult meg Színház épülete is, ahol egy teljesen új színháztermet és Örökségközpontot vehettek birtokukba a körmendi emberek. A Színház épülete mellett pedig több kisebb épületrészt is sikerült felújítanunk a Batthyány kastélyegyüttesnél, elég csak, ha a Lóistálló, a Vadászlak, vagy éppen a Kocsiszín épületére gondolunk. Komoly lépések voltak ezek, melynek köszönhetően hamarosan nekilátunk a kastély főépületének megújításának.

Komoly sikereket sikerült elérnünk az oktatási-nevelési intézményeinknél is. Minden óvodában jelentős felújítások zajlottak. Ezek nem csak külső felújítások voltak, hanem energetikai fejlesztések is, mindamellett, hogy a játszóudvarok is megszépültek, modernizálódtak. Az iskolák közül pedig nagyobb előrelépéseket értünk el a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium épületének külső-belső megújítása terén.

Komoly infrastrukturális fejlesztések is lezajlottak az elmúlt 5 évben. Megújult többek között a 8-as számú főút teljes körmendi belterületi szakasza, illetve megkezdhettük a M8-as gyorsforgalmi út építését, melyre évtizedek óta várnak a körmendiek. Öt kilométernyi új kerékpárutat építettünk ebben a ciklusban, amely több száz kerékpáros napi szintű közlekedését könnyítette meg. A szennyvízhálózat szinte teljes egészében kiépült a városban, néhány helyen kell még ezt a feladatot elvégeznünk. Mindezek mellett pedig jutott forrás a csapadékvíz-elvezető rendszerek felújítására is a keleti városrészben. Ezt a munkát a jövőben tovább kell folytatnunk a város további területein is, hiszen az extrém időjárási körülmények jelentősen megszaporodtak az elmúlt időszakban.

Sikerült jelentős eredményeket elérnünk az elmúlt években a városi zöldfelületek és közösségi terek felújítása területén is. A Zöld Város koncepció keretein belül 1900 négyzetméter zöldfelületet, és 2000 négyzetméter nyitott közösségi teret újítottunk meg a “208 lakásoknál”. Egy olyan XXI. századi tér jött itt létre, ahol minden korosztály megtalálhatja a maga számára kedves időtöltési formát.  A jövőben tovább kívánjuk folytatni a játszóterek és zöldterületek megújítását célzó programunkat.

Mindezek mellett pedig több kisebb-nagyobb fejlesztést is sikerült végigvinnünk ebben az 5 évben, úgy gondolom, hogy az elért eredmények önmagukért beszélnek.

A fentiek közül melyikre a legbüszkébb?

Nem szeretek különbséget tenni az egyes fejlesztések között. Számomra minden egyes beruházás, mely Körmend városának a fejlődését és az itt élő emberek életszínvonalának javítását hivatott szolgálni egyformán fontos és értékes. Ha mindenképpen meg kellene neveznem egy valamit amire a legbüszkébb vagyok, akkor az az, hogy az elmúlt években széleskörű összefogás alakult ki a körmendi emberek között olyan fontos témákban, mint például az egészségügy, vagy a szociális ellátás helyzete.

Az elkezdett munkát jó folytatni, ehhez viszont nyerni kell az előttünk álló választáson. 2002 óta a Fidesz minden önkormányzati választáson minden választókerületben nyert, a polgármesteri voksolással együtt. Most is hasonló eredményben reménykedik?

Nyilván pozitív ember vagyok, így természetesen bízom a sikerben. Ha nem így lenne, nem mérettetném meg magam újra a választásokon. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 17 évben elért eredményeink magukért beszélnek. Ha valaki visszatekint a két évtizeddel ezelőtti Körmendre, és összehasonlítja a mostanival, akkor a fejlődés elvitathatatlan és szemmel látható. Ehhez szükség volt egyrészt a körmendi emberek szorgalmára és összefogására, másrészt pedig arra, hogy olyan önkormányzata volt a városnak, amely reális jövőképpel, szakértelemmel, komoly munkabírással és jelentős tapasztalattal segíteni tudta ezt a fejlődést.  Nem utolsó sorban pedig szükség volt arra a partnerségre, melyet Magyarország Kormányával alakítottunk ki az elmúlt 9 esztendőben. Velük közösen dolgozva tudtunk megvalósítani, vagy éppen előkészíteni olyan projekteket, melyek Körmendet visszahelyezték abba a térségi vezető pozícióba, ahova mindig is tartoznia kellett volna. A mostani választások egyik nagy tétje éppen az, hogy miként tudjuk megvédeni ezeket az eredményeinket, valamint az előkészített és megvalósítás előtt álló fejlesztéseinket.

A mi választási programunk egy előremutató, reális alapokon nyugvó, a város számára reális jövőképet vázoló szakmai program, mely a körmendi emberek véleményéből és javaslataiból építkezik. A körmendi emberekkel közösen készült, a körmendi embereknek.  Ehhez kérjük a támogatásukat.

Az öt évvel ezelőtti csapathoz képest csak két helyen történt változás, Dr. Szabó Barna visszatérőként, míg Belencsák István egy új, fiatal és lendületes képviselőjelöltként méretteti meg magát.

Mivel a következő ciklusban új területeket is hangsúlyosabban kívánunk megjeleníteni, ezért ezek új feladatokat fognak jelenteni az önkormányzati munkában. Az új feladatok, pedig új embereket követelnek meg. Ezért is döntött úgy a Fidesz vezetése, hogy a 2. és 5. számú választókörzetben új jelölteknek szavaz bizalmat. Azt hiszem, hogy egyiküket sem kell különösebben bemutatnom a körmendi embereknek, hiszen hivatásuk, szakmai és társadalmi munkájuk révén mindketten széles körben ismertek és elismertek a városban. Dr. Szabó Barna ráadásul már több cikluson keresztül volt a polgári oldal körmendi képviselője, a rutinja és tapasztalata tehát megvan a képviselői munkához. Belencsák Istvántól pedig azt várjuk, hogy új lendületet, fiatalos szemléletmódot hoz az önkormányzat munkájába. Mindketten ismerik a választókörzetük sajátosságait, az ott elvégzendő feladatokat, így bátran ajánlom személyüket a körzetek lakóinak.

Magyarország több településén civil szervezetek mögé bújva közös ellenzéki jelöltek indulnak a Fidesz-KDNP jelöltjeivel szemben. Körmenden ez csak részben valósult meg, hiszen csupán a támogatott polgármesterjelölt személyében tudtak megegyezni az ellenzéki pártok. A választókörzetekben azonban külön indul a Jobbik, a baloldali összefogás, valamint a független jelöltek.

Úgy gondolom, hogy nekünk elsősorban a magunk munkájára és feladataira kell koncentrálnunk. Az, hogy mi történik az ellenzéki oldalon az legyen az ő problémájuk. Láthatóan ezek a szervezetek és jelöltek még egymással sem tudnak megegyezni egy közös minimum programban. Egy város vezetéséhez nem elég, ha egymás mellé pakolunk jól hangzó ígéreteket és megvalósíthatatlan álmokat. Ehhez a feladathoz szakértelemre, kemény munkára, tapasztalatra és egységes célokra van szükség. Nem utolsó sorban pedig szükség van a Magyar Kormánnyal való szoros együttműködésre. A mi programunk az elmúlt 17 év minden tapasztalatával a város fejlődését és biztonságát szolgálja, olyan módon, hogy közben a város működőképessége is biztosított.

Amennyiben újra többséget szereznek a választások után, mire számíthatunk a következő ciklusban?

Ha egyetlen mondattal kellene válaszolnom erre a kérdésre, akkor azt mondanám, hogy ugyanarra a lelkiismeretes, kemény és előremutató munkára, melyet a korábbi ciklusban már megtapasztalhattak tőlünk a körmendiek.

A választási programunkat hét fő területen foglaltuk össze, melynek a „Fejlődés, Biztonság, Körmend” címet adtuk. Programunk középpontjában a korábbi évek eredményire épülő, Körmend hosszú távú érdekeit szem előtt tartó településfejlesztés gondolata áll.

Hiszünk abban, hogy a körmendi várospolitika csak hosszú távú tervezéssel lehet sikeres, ami egyúttal figyelembe veszi a korábban megkezdett fejlesztési irányokat is.

Új lendületet szeretnénk adni a gazdasági és a turisztikai fejlesztéseknek. Komoly potenciál rejlik ugyanis Körmend turisztikai adottságaiban. Ennek megvalósításához hozzálátunk a Batthyány kastélyegyüttes főépületének a megújításához, a Rába-part fejlesztéséhez. Tovább fogjuk folytatni a helyi vállalkozásokat támogató programunkat. Az M8-as gyorsforgalmi út megépülése pedig reményeink szerint tovább fogja erősíteni mind a gazdasági, mind pedig a turisztikai szektort a városunkban.

Javítani kívánjuk a városban található egészségügyi és szociális szolgáltatások színvonalát. Megtartjuk a háziorvosi praxisokat, folytatjuk a rendelőintézetek felújítását. Biztosítjuk, hogy a meglévő szakorvosi ellátások továbbra is elérhetőek legyenek a városi kórházban. Megoldjuk az idősek számára nyújtott szociális szolgáltatások fenntartását, ösztönözzük és támogatjuk fejlesztésüket. Növelni fogjuk az újszülöttek után járó önkormányzati támogatás mértékét.

Tovább kívánunk dolgozni a városi infrastruktúra megújításán. Körmend lehetőségeit maximálisan kihasználva folytatjuk a városi közúthálózat felújítását. Körforgalmi csomópontot alakítunk ki a város nyugati felében, valamint a Bástya utca és a IV. Béla király utca kereszteződésében. A városi fejlesztéseket összehangoljuk az M8-as gyorsforgalmi út körmendi elkerülő szakaszának megépítésével. Fontostovább dolgozunk a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldásán, befejezzük az északi városrészek megkezdett munkálatait,megtervezzük és forrást keresünk a többi érintett terület fejlesztéséhez.Folytatjuk a város észak-nyugati részén található ipari terület infrastruktúrájának kiépítését és korszerűsítését.Tovább bővítjük a városi kerékpárút-hálózatot.

Továbbra is támogatni kívánjuk a körmendi fiatalokat és a civil szervezeteket. Korszerűsítjük a horvátnádaljai óvoda épületét, elvégezzük a Hunyadi utcai bölcsőde energetikai korszerűsítését. Megduplázzuk a felsőoktatásban tanuló körmendi fiatalokat támogató Boldog Batthyány-Strattmann László és Bursa Hungarica ösztöndíjösszegét. Programtervet dolgozunk ki annak érdekében, hogy a szakképzett körmendi fiatalok nagyobb arányban maradjanak, illetve térjenek vissza a városba. Növeljük a civil szervezetek számára biztosított támogatási összegeket.

Folytatjuk a „Zöld város” projektet, további zöldfelületeket, közösségi- és játszótereket, sportpályákat újítunk meg. Átalakítjuk, és közösségi szolgáltatásokkal töltjük meg az egykori cipőgyári területeket. Folytatjuk a megkezdett virágosítási és faültetési programunkat. Támogatjuk a körmendi lakóközösségek környezetvédelmi törekvéseit. A Bástya utcában a helyi gazdaságot és a fenntartható fejlődést egyaránt támogató, termelői piacként is működő vásárcsarnokot hozunk létre. Megkezdjük a közvilágítási rendszer korszerűsítését. Megfelelő fényerővel rendelkező, energia- és költséghatékony lámpatesteket szerelünk fel a város közterületein.

Megőrizzük a város közbiztonságát. Növeljük a városban működő térfigyelő kamerák számát. Támogatjuk azokat a kormányzati erőfeszítéseket, amelyeknek eredményeként Körmend kikerült a migrációs krízis frontvonalából. Segítjük és ösztönözzük a rendőrség és a Körmendi Polgárőr Egyesület munkáját.

Végezetül pedig: fenntartjuk Körmend költségvetési egyensúlyát. A városfejlesztési döntések meghozatalakor minden esetben figyelembe vesszük a város teherbíró képességét. A Körmenden adózó vállalkozások számára rugalmasabbá tesszük a települési szintű ügyintézést. Biztosítjuk a hatékony együttműködést Magyarország Kormányával, továbbá az állami, regionális és megyei szervekkel.

Úgy gondolom, hogy egy minden igényt kielégítő, reális alapokon nyugvó, Körmend jövőjét és fejlődését biztosító programot sikerült kidolgoznunk. Mint korábban, úgy most sem mentünk bele a felelőtlen ígérgetésekbe, hiszen azzal csak a város működését veszélyeztetnénk. Mindezen pontok megvalósításához kérjük a körmendi emberek bizalmát és támogatását!

(9900.hu)

Ungár Péter a sokadik ordas hazugsággal zaklatja a szombathelyieket

p, 2019-09-06 10:42

Ungár Péter elővette régi eszközét és közvéleménykutatásnak álcázott telefonhívásokkal zaklatja a szombathelyi embereket – olvasható a szombathelyi Fidesz pénteken kiadott közleményében.

A közlemény kitér rá, hogy a tavalyi országgyűlési kampányban az óbudai körzetben hasonló eszközökkel zaklatta Ungár az embereket. Akkor a választási bizottság elmarasztalta őt ezért és eltiltotta a további jogsértéstől. Ő azonban büszkén hirdette, hogy ez a zaklatás kampányának szerves része.

A Fidesz helyi szervezete figyelmeztet, hogy most ugyanezt alkalmazza Szombathelyen is, azzal a különbséggel, hogy nemcsak a telefonhívásokban hazudik, hanem a saját maga által fizetett bértollnokokkal íratott cikkben is.

A Fidesz kiemeli, hogy semmi köze nincs ezekhez a hívásokhoz, az érintett laptól haladéktalanul helyreigazítást kérnek és felszólítják Ungár Pétert, hogy haladéktalanul távozzon a szombathelyi közéletből.

Azok után, hogy Nemény Andrásnak nem okoz gondot, hogy jogtalanul lemásoljon és kirakjon több száz kampányeszközt, ami mintavédelmi oltalom alatt áll, most csapatának tagja, Ungár „Rózsadomb” Péter hazudja tele a várost. Meg fogjuk védeni a bűnöző baloldaltól városunkat, Szombathely ennél sokkal többet érdemel! – olvasható a szombathelyi Fidesz közleményében.

(Forrás: Fidesz Szombathely, Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula)

Körmenden a korábbi évek eredményeire épít Bebes István

cs, 2019-09-05 17:46

A korábbi évek eredményeire építő programot dolgozott ki az önkormányzati választásokra a Fidesz-KDNP Körmenden, figyelembe véve a lakossági észrevételeket, javaslatokat is – hangsúlyozta Bebes István polgármester a képviselőjelöltekkel közösen, Fejlődés és biztonság címmel tartott programbemutatón csütörtökön.

A negyedik ciklusát töltő kormánypárti városvezető kifejtette, újabb lendületet adnak majd a gazdasági és turisztikai fejlesztéseknek, tovább kívánják javítani a polgárok által igénybe vehető egészségügyi és szociális szolgáltatások színvonalát, tovább dolgoznak a városi infrastruktúra megújításán, támogatják a fiatalokat és a civil szervezeteket, zöldebbé teszik a települést, megőrzik Körmend közbiztonságát, és nem utolsó sorban az önkormányzat költségvetésének stabilitását.

Bebes István a részletekről szólva kiemelte, komplex idegenforgalmi fejlesztéseket valósítanak meg a Rába-parton, ennek tervei már készen vannak; megkezdik a Batthyány-kastély külső homlokzatának és belső tereinek felújítását, gazdag kulturális és közösségi programokat szánva az épületegyüttesnek.

Folytatják a körmendi kis- és középvállalkozásokat támogató programot, ugyanakkor fontosnak tartják a betelepült nagyvállalatok, mint például az Egis Gyógyszergyár fejlesztési igényeinek kiszolgálását is.

Emlékeztetett Bebes István arra, hogy az elmúlt ciklusban több mint 20 milliárd forintnyi működőtőke érkezett a városba, lehetőséget teremtve a fejlesztésekhez.

A városi infrastruktúra megújításáról szólva kitért arra, hogy folytatni kívánják a városi közúthálózat felújítását, Körmend nyugati részén egy új körforgalmú csomópont kialakítása is szerepel a terveik között, és zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Körmendet elkerülő szakaszának építése is.

A polgármester elmondta, hogy a Rába-parti városban tovább kívánják építeni a biztonságot szolgáló köztéri kamerarendszert, a “Zöld város” projekt jegyében pedig újabb zöldfelületek, közösségi terek, sportpályák és játszóterek újulhatnak meg.

(MTI)

Horvát nemzetiségi oktatási központot adtak át Szombathelyen

k, 2019-09-03 19:35

Átadták a 165 millió forint kormányzati támogatással megújult Mate Mersic Miloradic Oktatási Központot kedden Szombathelyen.

A horvát nemzetiségi óvodát, általános iskolát és tervek szerint a későbbiekben gimnáziumot is magában foglaló iskolaépület avatóján Soltész Miklós egyházi- és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány a horvát önkormányzat kérésének megfelelően a jövőben is támogatni fogja a több lépcsőben megvalósuló fejlesztést.

Magyarországon ma már 15 ezer gyerek jár nemzetiségi óvodába és iskolákba, 91 ilyen intézmény van az országban – mondta, hozzátéve: a nemzetiségi családokban és nemzetiségi iskolákban megszerzett “kétnyelvűségre” egyre nagyobb szükség lesz a következő évtizedekben.

Az államtitkár köszöntőjében kitért arra, hogy Szombathely az elmúlt tíz évben nemcsak 18 milliárd forintnyi adósságtól szabadult meg, de 350 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a városban.

Szólt arról is, hogy a nemzetiségi oktatási központ egy korábban kényszerűségből üresen álló iskolaépületbe költözött, amelyet 25 évre ingyenesen adott használatba a város.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere elmondta, 2012-ben fogalmazódott meg, hogy pécsi mintára létrehozzanak egy óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is magában foglaló oktatási központot.

Ismertetése szerint a Szombathelyen 1500 horvát nemzetiséghez tartozó ember él, de nemcsak a horvát közösség, hanem a város minden lakója örül annak, hogy az iskolaépület újra benépesül és ismét az oktatás céljait szolgálja.

Gugán Iván, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke az MTI-nek az avató előtt elmondta: Budapesten, Hercegszántón, Pécsen és most már Szombathelyen is fenntartanak kéttannyelvű oktatási központokat, amelyeknek működése tapasztalataik szerint kifejezetten hatékony.

Elmondta, hogy a szombathelyi projekt négy éve indult egy horvát óvodai csoporttal, ma már két óvodai csoport, az általános iskolában pedig első, második és harmadik osztály működik. Felmenő rendszerben több év alatt szeretnék az iskolai létszámot bővíteni – tette hozzá.

(MTI)

Körmendre igazolt Keller Ákos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya

h, 2019-09-02 18:15

Az Egis Körmend csapatához igazolt Keller Ákos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.

A vasi klub honlapjának hétfői híradása szerint Keller egy szezonra írt alá, már új csapatával edz, szombaton pedig a szlovén Hopsi Polzela elleni felkészülési mérkőzésen pályára is léphet körmendi színekben.

A center korábban az Alba Fehérvár, a Szolnok, az előző idényben pedig a francia Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez játékosa volt.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Keller Ákos az Egis Körmend játékosa

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy klubunk szerződést kötött Keller Ákossal, így a magyar válogatott center az előttünk álló szezonban az Egis Körmendet erősíti majd.

A 210 centiméter magas, 110 kilogramm súlyú játékos 2007-ben került fel az Alba Fehérvár felnőtt keretéhez, ahol 2013-ban bajnoki címet szerzett. Ezt követően Szolnokra igazolt, ahol zsinórban kétszer duplázott, hiszen a kupagyőzelmet és a bajnoki elsőséget is begyűjtötték 2014-ben és 2015-ben. 2015-16-ra hosszabbított a Tisza partján. Itt megszerezte negyedik bajnoki aranyát, majd 2016-ban visszatért Székesfehérvárra, ahol a szezon végén zsinórban ötödször lett bajnok. Emellett összesen négy hazai kupasikernek volt részese.

A múlt nyáron Franciaországba, az Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez együtteséhez igazolt.

Ákos már megérkezett Körmendre, a ma esti edzésen együtt dolgozik új csapattársaival. Szombaton pedig ő is pályára lép a Hopsi Polzela elleni edzőmérkőzésen, 18 órától.

(MTI, bckormend.hu)

Nagy István: a magyar agráriumban elkerülhetetlen a nemzedékváltás

h, 2019-09-02 13:48

A magyar agrárium a jövőben csak akkor lehet sikeres, ha mind több fiatal érzi úgy, hogy megtalálhatja benne a hivatását, a nemzedékváltás ezért elkerülhetetlen – hangoztatta az agrárminiszter hétfőn az országos szakiskolai tanévnyitó ünnepségen, melynek idén a Vas megyei vépi mezőgazdasági szakgimnázium, szakiskola és kollégium adott otthont.

Nagy István úgy fogalmazott: az agrárképzések során elsajátítható ismeretek azok, melyek egyben a vidék megtartó erejét hivatottak szolgálni, csak a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a fiatal generációk helyben találják meg a boldogulásukat.

Elmondta, hogy az agrártárca jelenleg a második legnagyobb intézményfenntartó, 47 agrár-szakképző intézményt tartanak fenn az ország 62 pontján, ahol százféle szakképesítés megszerzése közül választhatnak a jelentkezők, és ahol idén több mint 7300 első éves tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben.

Hozzáfűzte: a sokszínű képzési rendszert – az ágazati sajátosságokat figyelembe véve – úgy építették fel, hogy  a “termőföldtől az asztalig” elv megvalósításával képes legyen megfelelni az élelmiszergazdaság igényeinek.

Nagy István beszédében rámutatott: a jövő agrárszakembereinek ma már iskolai végzettségük birtokában azzal is szembe kell nézniük, hogy a munkakörök átalakultak, a robotizáció, az automatizáció hatására nő az igény a rendszerek tervezésével, építésével, üzemeltetésével foglalkozó informatikai robotikai képzettségű szakemberek iránt.

Nem kevesebb emberre van szükség az agráriumban, hanem más feladatkörben, a magasabb hozzáadott értékű munkakörökben számítanak a fiatalokra – mondta.

Szavai szerint éppen ezért alkották meg azt a Digitális Agrár Stratégiát, amelyben hangsúlyossá vált az agrár-szakképzés a felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás területén is a legkorszerűbb digitális ismeretek átadása, a digitális kompetenciák megerősítése.

(MTI)

Oldalak