Hírolvasó

Gyopáros: több mint száz kistelepülésen alakítanak ki szolgálati lakásokat a Magyar falu program keretében

Több mint száz kistelepülésen alakítanak ki szolgálati lakásokat, erre ötmilliárd forintos keretösszeget különítettek el a Magyar falu programban – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Vasegerszegen, egy szolgálati lakás átadásán.

Gyopáros Alpár a Vas megyei településen kiemelte, sok faluban nincs elég szakember, például jegyző, pedagógus vagy orvos. A szolgálati lakások kialakítása azért szerepel a program pályázati elemei között, hogy erre a problémára megoldást találjanak a kistelepülések.

Vasegerszegen is elkészült egy szolgálati lakás, amelyre a falu 23,2 millió forint támogatást kapott.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2019-ben indult a Magyar falu program, amelynek egyik eleme a lakhatási támogatás, a falusi csok. Nyolc hónap alatt országszerte mintegy tízezer támogatási igény érkezett, ötvenmilliárd forint értékben.

A fejlesztési program másik eleme az állami fenntartásban lévő, alacsonyabb rendű utak fejlesztése, ennek keretében 2019-ben és 2020-ban nyolcszáz kilométernyi út újul meg, százmilliárd forintból.

Harmadik elemében pedig a helyi életminőséget javító intézkedések szerepelnek, itt 16 pályázati kiírás jelent meg hatvanmilliárd forint értékben és tavaly 5500 nyertes pályázat volt.

Kitért arra is, hogy Vasegerszeg négy pályázati támogatási igényt nyújtott be, amelyek közül mindegyik nyert. A szolgálati lakás kialakítása mellett új falugondnoki buszra 15 millió forintot, közösségi tér kialakítására 21,3 millió forintot, közterületek karbantartását célzó eszközök beszerzésére pedig 4,5 millió forintot kapott.

Gyopáros Alpár kiemelte azt is, hogy népszerű a Magyar falu program a hazai kistelepülések körében. Tavaly és idén is egyaránt 150 milliárd forint a keretösszege a programnak, a rendszer rugalmas, gyorsan hoznak döntést egy-egy pályázati támogatással kapcsolatban, és gyorsan is utalják a támogatási összegeket, előfinanszírozásban és száz százalékos támogatási intenzitással.

Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta a szolgálati lakás átadásánál, hogy az M86-os gyorsforgalmi úttal biztonságosabb lett a település, hiszen a teherautók most már elkerülik a falut. Vonzóbb lett a falu így, mert közel van Szombathely, Sárvár, Csorna és Győr, ezen felül a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. is megújította a helyi állomás épületét, az önkormányzat pedig több fejlesztést is meg tudott valósítani, egyebek mellett belügyminisztériumi forrásból út épülhetett a temetőhöz – sorolta.

(MTI)

A Nemzeti Összetartozás Napja Körmenden

A Nemzeti Összetartozás Napja Körmenden – 2020. június 4., csütörtök 15.30-tól

Hanga Ádám a sérülésektől tart, de döntőre készül

Hanga Ádám, az éllovas Barcelonát erősítő magyar kosaras azt mondta, hogy kötelességük a döntőig menetelni a spanyol bajnokságban, amelyet a koronavírus-járvány miatt szakítottak félbe, és a kényszerszünet után június második felében fejeznek be.

Az első osztály klubjai április végén állapodtak meg abban, hogy a 23 forduló után március elején felfüggesztett pontvadászatot csak a tabella első 12 együttese folytatja minitorna formájában június 17. és 30. között, Valenciában. Két hatos csoportban vívnak körmérkőzéseket, majd az első két-két együttes jut tovább az elődöntőbe, ennek győztesei pedig a fináléba.

Hanga a klubja honlapjának adott interjúban kitért rá: örül, hogy folytatódnak a küzdelmek, állapota rendben, de vannak félelmei is: “Jól érzem magam, megpróbáltam egészségesen táplálkozni a kényszerszünet alatt is. Fizikailag jól vagyok, inkább mentálisan nehezebb a visszaállás, de el kell jutnunk a döntőbe” – fogalmazott. Aggodalma a leginkább amiatt van, hogy a hosszú kihagyást követően mennyire sikerül elkerülniük a sérüléseket.

“Harmincegy éves vagyok, ismerem a testem, és tudom, hogy két hónapos szünet után nehéz lesz csúcsszinten teljesíteni. Azt mondhatom, hogy jobban félünk a sérülésektől, mint a fertőzéstől. Nem ideális ilyen módon játszani, de el kell fogadnunk ezt az új helyzetet” – nyilatkozott Hanga Ádám.

(MTI / Fotó: MTI archív)

Orbán Viktor: nemzeti konzultáció kezdődik (+ videó)

Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte: a kérdőív nagy része elkészült, és várhatóan már péntek délután meg is indítják a konzultációt.

Jelezte, arról a “Soros György-féle tervről” is meg fogják kérdezni az embereket, amely “adósrabszolgaságot eredményező”, lejárat nélküli “örökkötvények” kibocsátásáról szól.

A kérdéssort postán küldik el, a kormányfő pedig arra kért mindenkit, töltse ki és juttassa vissza.

A koronavírus-járványról szólva a miniszterelnök az elmúlt tíz év egyik legjobb döntésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését, mert járvány idején a gyorsaság a legfontosabb, és a rendkívüli jogrendben a kormány rendeletekkel módosíthat törvényt.

Miután azonban a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, már nem szükséges a helyzet kezeléséhez rendkívüli jogrend, ezért a parlament döntése után a kormány nem hozhat többé rendeletet olyan ügyben, amelyben törvényt kell alkotni – mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a járvány nem múlt el, és a professzorok szerint nagy valószínűséggel ősszel várható egy második hullám, az pedig “nem érhet bennünket úgy, mint az első”, fel kell rá készülni.

Ezért fenntartják a járványügyi készültséget, amely azt jelenti, hogy folytatódik az operatív törzs működése, fennmarad a kórházak járványügyi irányítási rendszere, a tisztifőorvos pedig megerősített jogköröket kap – ismertette.

Orbán Viktor úgy értékelt: Magyarország azért védekezett jobban, sikeresebben, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntés – például a veszélyhelyzet, az iskolalátogatási tilalom és a határzár elrendelése – korábban, vagyis időben született meg, köszönhetően a rendkívüli jogrendnek.

Közölte ugyanakkor: arra is fel kell készülni, hogy egy-egy lokalizált térben – például idősotthonban vagy kórházban – most, a járvány enyhülésének időszakában is “felszaporodhatnak” a fertőzések. Ezért az operatív törzset egy úgynevezett bevetési egység létrehozására utasította: ha bárhol az országban megnő az esetszám, ez az egység megjelenik ott, és lokalizálja a fertőzést.

Az ellenzéki kritikákra is reagált a kormányfő, azt mondta: a baloldal szerint már 2010 óta diktatúra volt, de “ez mind semmi, mert a rendkívüli jogrenddel” még egyszer bevezették a diktatúrát, és most, a jogkörök visszaadásakor jön a harmadik diktatúra.

A következő hétéves EU-s költségvetésre vonatkozó európai bizottsági tervezetet is kommentálta Orbán Viktor, kifejtve: a koronavírus-járvány miatt tervezett gazdasági helyreállítási alapba szánt 750 milliárd eurót nem munkával “hoznák létre”, hanem hitelből, amelynek visszafizetésére közösen vállalnának garanciát. Úgy értékelt, hogy ez valójában az “Európa-kötvény” konkrét megvalósulása, és mivel 30 évre akarják felvenni, még “az unokáink feje fölött is ott lebeg majd az a lehetőség, hogy ha nem a magyarok, hanem valaki más nem tudja visszafizetni a hitelét, akkor majd nekik kell helyettük”.

Közölte, nem utasítja el azonnal a tervet, de “berzenkedik” ellene az ösztönvilága, ezért azt javasolja, hogy higgadtan tanulmányozzák, majd döntsék el, akarnak-e ilyen útra lépni.

A tagállamok közötti pénz elosztására vonatkozó megoldási javaslatot viszont abszurdnak és perverznek minősítette, mert “több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek”.

A magyar gazdaság helyzetéről a kormányfő azt mondta: ha sikerül végrehajtani a gazdaság újraindítása érdekében tervezett intézkedéseket, akkor “nemcsak hogy jól jövünk ki a 20-as évből, hanem egy fantasztikus 21-es évünk lehet, és a költségvetés, amit benyújtottunk, ezt meg is alapozza”.

A miniszterelnök a rádióinterjúban együttérzését fejezte ki a múlt heti Deák téri kettős gyilkosság áldozatai hozzátartozóinak. “Hiába fogtuk el azonnal az elkövetőket, ez nem adja vissza az életüket” – mondta.

Második kormánya hivatalba lépésének 10. évfordulója alkalmából Orbán Viktor arról is beszélt: 1990-ben nem sikerült olyan változást elérni, amely meg tudta volna újítani az országot. A kommunistákat “lenyomtuk”, a szovjeteket “kiszorítottuk”, a magyarok pedig kezükbe vették az ország jövőjét, de a régi rezsim és az új világ képviselői közötti harc nem zárult le az első antikommunista, Antall József vezette kormánnyal, hanem “az ellenfél óriási támadásba ment át”. A baloldal újjászervezte magát, és megkezdődött egy hosszú harc: 20 éven át “hol a jövő nyert, hol a múlt” – fejtette ki.

A 2010-es kétharmados választási győzelme után azonban biztos volt abban – folytatta -, hogy ezt a küzdelmet le kell zárni, “a jövőnek nyerni kell”, ez volt az elképzelése. Ezért megalkották az új alkotmányt, az “alkotmányozó elnök” Schmitt Pál érdemei elévülhetetlenek – mondta.

A miniszterelnök azt is felidézte, hogy 2010-ben egy súlyos pénzügyi válság kellős közepén volt Magyarország, de nem akart úgy válságot kezelni, mint a szocialisták, akik minden terhet áthárítottak a családokra: elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi bért, adót emeltek, elvették a családtámogatási rendszert, és a devizahitelekkel adósrabszolgaságba kergették családok millióit. Ezzel kapcsolatban megemlítette Matolcsy György – a 2010-2013 közötti nemzetgazdasági miniszter, jelenlegi jegybankelnök – nevét, akinek az volt az álláspontja, hogy van más közgazdasági út, mint a liberálisoké.

Végül hangsúlyozta, kormányzásának “magasabb rendű célja”, hogy minden magyar úgy érezze, “összetartozunk, egy nemzet vagyunk, ez egy nagy nemzet”. “Összességében arra megyünk, amerre szerettünk volna. Minden magyar – szerintem – jobban érzi magát a bőrében” – mondta, kiemelve azt is, hogy Magyarország ma Európa talán egyetlen munkaalapú társadalma.

(MTI)

3867 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 7 idős krónikus beteg

Újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 7 krónikus beteg. Ezzel 524 főre emelkedett az elhunytak száma, 2142-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1201 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 49 %-a budapesti. 414 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása. Már Budapesten is megnyithattak az éttermek  és a vendéglátóhelyek belső terei, és már látogathatók a szabadtéri kulturális és sport rendezvények.

A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A különleges jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket. A járványveszély azonban nem múlt el, ezért a járványügyi készültséget a veszélyhelyzet után is fenn kell tartani.

(koronavirus.gov.hu)

3841 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 8 krónikus beteg

Újabb 25 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3841 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 krónikus beteg. Ezzel 517 főre emelkedett az elhunytak száma, 2024-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1300 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 384 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása Mától Budapesten is megnyithatnak az éttermek, a vendéglátóhelyek és már látogathatóak a szabadtéri kulturális és sport rendezvények.

A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A különleges jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket. A járványveszély azonban nem múlt el, ezért a járványügyi készültséget a veszélyhelyezet után is fenn kell tartani.

(koronavirus.gov.hu)

A szociké a vasi Jobbik IT utolsó konca

Szombathelyi Hírek az új vasi Jobbik IT

Bana Tibor volt az egyik főszereplője, emblematikus figurája annak az árulásnak, amit a Jobbik a nemzeti oldal ellen elkövetett, miután elfeledték és megtagadták a korábbi elveiket és harcostársaikat.

Megtagadtak olyan fontos programpontokat is, amelyek 2010 előtt a Jobbikot és vasi üdvöskéjét besegítették a magyar országgyűlésbe. Bana ezért az árulásért megkapta júdáspénzként a párt alelnöki székét, hogy a hatalmával visszaélve 2019 őszén a balliberális szivárványkoalíció jelöltjeként elindult Nemény Andrást segítse a megyeszékhely polgármesteri székébe.

Akinek ez nem lett volna egyértelmű, az most egy újabb bizonyítékot kaphat, hisz a körmendi és szombathelyi Jobbik Ifjúsági Tagozat Facebook profil felhasználásával egy új alakult, amely a szombathelyi szocik szócsöve lesz…

Jóhiszeműen gondolhatnánk azt is, hogy ellopták, feltörték ezeket az oldalakat, hisz vannak bűntársak bőven a csapatban, de valószínűbb az, hogy Bana emlékezett a jelszóra…

(9900.hu)

Május 28-tól újra lehet tartani szabadtéri rendezvényeket

Péntektől be szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek, és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta, megjelent a Magyar Közlönyben a fővárosi védelmi intézkedések következő üteméről szóló kormányrendelet; ennek értelmében a vendéglátóhelyek belső részében a tartózkodás, a megrendelt étel fogyasztása megengedett, de a dolgozóknak a vendégek által látogatott területeken maszkot kell viselniük, és be kell tartani a védőtávolságot. Emellett fogadhatnak vendéget a fővárosi szálláshelyek, kinyithatnak a szabadtéri játszóterek is.

Egy másik kormányrendelet lehetővé teszi szabadtéri rendezvények – többi között sportrendezvények, kulturális rendezvények, színházi előadások, kiállítások, cirkuszi előadások – megtartását.

Ismertette: szabadtéri rendezvénynek kell tekinteni azokat is, ahol az időjárásra tekintettel a szervezők sátorral védekeznek, illetve azt is, ahol az építmény fallal határolt, de részben vagy egészében fedetlen. Utóbbira példaként említette a stadionokat, uszodákat, szabadtéri színpadokat és mozikat.

A kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok szabadtéri létesítményei is látogathatók, de mindenki köteles betartani a védőtávolságot.

Nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvényen is tilos azonban továbbra is részt venni – mondta az alezredes.

A kulturális és sportrendezvényekre vonatkozó részletes védelmi szabályokat a kormányhatározat tartalmazza.

Ismertette: 1653-ra nőtt azok száma, akik vállalták, hogy elektronikusan ellenőrizze a rendőrség, betartják-e a velük szemben elrendelt hatósági házi karantén szabályait. A mobiltelefonra telepíthető alkalmazásnak jelenleg 953 aktív felhasználója van. Szerdán 573 hatósági házi karantént,rendeltek el,  így az érvényben levő korlátozó intézkedések száma 11 525 – tette hozzá.

A járvánnyal összefüggésben elkövetett bűncselekmények száma 402-re emelkedett, ebből 107 esetben rémhírterjesztés, 29 esetben közveszéllyel fenyegetés, 128 esetben csalás, 21 esetben járványügyi szabályszegés miatt indítottak nyomozást. Eddig 80 embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépőoldalon Tompánál 3, Röszkénél 4, Csengersimánál, Rajkánál és Csanádpalotánál 2-2 órás, míg Ártándnál 1 órás várakozásra kell számítani, a kilépőoldalon Csanádpalotánál 2 órásra, Röszkénél pedig 1 órásra.

A személyforgalomban belépőoldalon Nagylaknál és Csengersimánál 2-2 órás, míg kilépőoldalon Nagylaknál 1 órás a várakozás.

Arra a kérdésre, hogy a szabadtéri színházak, mozik, stadionok esetében a szervezőknek vizsgálniuk kell-e nézők esetleges fertőzöttségét, azt mondta: ilyen kötelezettségük nincs a szervezőknek, ugyanakkor a védelmi intézkedések feltételeinek megteremtése és a szabályainak betartatása az ő felelősségük. Ha valaki megszegi a szabályokat, a rendezvényről eltávolítható – tette hozzá. Az alezredes azt kérte az ilyen szabadtéri rendezvényekre látogatóktól, hogy csak egészségesen vegyenek részt ezeken az eseményeken.

(MTI)

Iskolaőrséget hoz létre a kormány

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz.

Kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd – közölte a tárcavezető.

(MTI)

3816 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus beteg

Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A különleges jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.

(koronavirus.gov.hu)

Június másodikától jelentős változások lesznek a szakképzésben

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást – közölte az MTI-vel Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában. “Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással” – mondta Schanda Tamás.

Hozzátette, a szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.

“Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak” – tette hozzá.

Schanda Tamás elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos a szakképzés. “Az országnak és a gazdaságának jó szakemberekre van szüksége. Ahhoz, hogy továbbra is eredményesek lehessünk, elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, ezért ősztől egy megújult rendszerben tanulhatnak a fiatalok. Emellett az oktatók bérét is megemeljük, átlagosan 30 százalékkal, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá” – fejtette ki. “Továbbra is azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez járul hozzá a szakképzés fejlesztése is” – jelentette ki az államtitkár.

(MTI)

3793 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 6 idős krónikus beteg

Újabb 22 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3793 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg. Ezzel 505 főre emelkedett az elhunytak száma, 1856-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1432 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti. 430 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Hétfőtől az óvodák vidéken megnyitottak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.

A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A különleges jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.

(koronavirus.gov.hu)

A kosárlabda szövetség felfüggesztette az átigazolások egy részét!

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége a mai napon felfüggesztette a 2000. január 1. után született sportolóra vonatkozó átigazolási lehetőséget.

Az MKOSZ hivatalos közleménye:

Az MKOSZ Elnöksége a következő, várhatóan június közepén tartandó ülésén tűzi napirendre az MKOSZ Nyilvántartási, Igazolási, Átigazolási és Játékengedély kiadási Szabályzatának módosítását, mely érinti az átigazolási költségtérítések összegét is.

Fentiekre tekintettel az MKOSZ Elnöksége a mai napon tartott ülésén átigazolási moratóriumot hirdetett!

Ezen határozat szerint az MKOSZ Nyilvántartó és Igazoló Szervezetei 2020. május 27-től további értesítésig nem fogadhatnak be 2000. január 1. után született sportolóra vonatkozó átigazolási kérelmet!

A már benyújtott és befogadott átigazolási kérelmeket a jelenleg hatályos szabályzat rendelkezései szerint még végre kell hajtani!

A NYÁSZ hatályba lépéséről és a moratórium feloldásáról haladéktalanul értesítjük az érintetteket!

(http://hunbasket.hu/)

Matthias Zollner elköszönt az Egis Körmend csapatától

Az Egis Körmend kosárlabda csapata hivatalos oldalán számolt be róla, hogy Matthias Zollner nem lesz a továbbiakban a csapat vezetőedzője.

A kiváló német szakemberrel további egy szezonra szóló szerződése volt az Egis Körmendnek, de a klub hosszabb távon tervezett vele, ezért a következő három idényre érvényes megállapodásról folytattak vele tárgyalásokat, hogy az előző szezonban megkezdett, fiatalítási, utánpótlásnevelési koncepciót folytatva építse a jövő csapatát.

Matthias Zollner végül úgy döntött, hogy él a szerződésében foglalt kivásárlási lehetőséggel és máshol folytatja munkáját.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Nem Matthias Zollner lesz az Egis Körmend vezetőedzője a folytatásban

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy az elmúlt két szezonban Körmenden tevékenykedő Matthias Zollner kilép a szerződéséből.

A kiváló szakemberrel további egy szezonra szóló szerződésünk volt, de klubunk hosszabb távon tervezett vele, ezért a következő három idényre érvényes megállapodásról folytattunk vele tárgyalásokat, hogy az előző szezonban megkezdett, fiatalítási, utánpótlásnevelési koncepciót folytatva építse a jövő csapatát.

Matthias Zollner végül úgy döntött, hogy él a szerződésében foglalt kivásárlási lehetőséggel és máshol folytatja munkáját.

A kiváló német szakember így köszönt el Körmendtől:

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Körmend városának és a kiváló szurkolóknak az elmúlt másfél évben eltöltött közös időért, amit nagyon élveztem! Amikor a városról beszélek, külön szeretném megköszönni a támogatást Körmend polgármesterének, akinek a munkája óriási támogatást jelent a körmendi kosárlabdázás számára! Enélkül nem érhette volna el a klub az elmúlt évek sikereit, eredményeit.

Köszönettel tartozom a játékosoknak, akikkel nagy öröm volt együtt dolgozni, és ugyanígy igaz ez a stábra, a klub munkatársaira, akiket nem szeretnék egyenként felsorolni, mert nem szeretnék véletlenül senkit sem kihagyni. De megemlíteném az edzői stáb tagjait és a masszőrünket, Rácz Renátát, aki szintén legalább olyan keményen dolgozott, mint a csapat. És persze mindenki másnak is nagyon köszönöm a közös munkát!

Azt hiszem, hogy sikeres másfél, de mondhatjuk, hogy két szezon áll mögöttünk, hiszen megnyertük az Alpok Adria Kupát, másodikak lettünk a bajnokságban úgy, hogy az elődöntőben Mario Delas nagyon szerencsétlen és súlyos sérülést szenvedett. Aztán a következő idényben megmutattuk, hogy nagyon erős csapatot sikerült építeni. Azt gondolom, hogy minimum az előző eredményt biztosan hozni tudtuk volna. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a koronavírus okozta járvány a körmendi kosárlabdázás elmúlt éveinek talán egyik legnagyobb lehetőségét vette el arra, hogy a csapat újabb bajnoki címet szerezzen. Ehhez megvolt a megfelelő csapatunk és a szükséges hangulat az öltözőben és a csarnokban egyaránt. Szóval nagyon balszerencsésnek érzem, hogy így szakadt félbe a szezon.

Ahogy mondtam, nagyon élveztem a Körmenden töltött időt, az ott végzett munkát. Nagyon jól éreztem magam azon a tájon, Magyarország nyugati szélén. Igazán jó volt ott élni és keresem a lehetőséget arra, hogy majd visszatérjek meglátogatni a várost, a mérkőzéseket. És ki tudja: Talán a jövőben visszatérek, hogy újra együtt dolgozzunk a körmendi kosárlabdáért.

Számomra most csak az van hátra, hogy mindenkinek, a játékosoknak, a klub munkatársainak és a szurkolóknak minden jót, sok szerencsét kívánjak a következő szezonra! Remélem, hogy folytatódik mindaz, amit elkezdtünk és felépítettünk. Számomra mindig büszkeség és egyben cél is az, hogy ha elmegyek egy klubtól, akkor az legyen jó pozícióban és folytathassa a munkát. Az edzői stáb és a vezetők tovább építhetik a csapatot azokkal a fiatalokkal, akik az alapját jelenthetik a sikeres jövőnek. Ezért is érzem azt, hogy a klub jó helyzetben van. Mindent köszönök Körmend!”

Klubunk természetesen dolgozik azon, hogy megtaláljuk a német szakember utódját.

(bckormend.hu)

3771 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 8 idős krónikus beteg

Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Ezzel 499 főre emelkedett az elhunytak száma, 1836-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1436 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti. 436 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Hétfőtől az óvodák vidéken megnyitottak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.

A kormány várhatóan a mai napon az Országgyűlés elé terjeszti a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A rendkívüli jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.

(koronavirus.gov.hu)

3756 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma, 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1554 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Hétfőtől az óvodák is fokozatosan nyitnak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend. Az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet is már ki van hirdetve a Magyar Közlönyben.

(koronavirus.gov.hu)

3741 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3741 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 486 főre emelkedett az elhunytak száma, 1690-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1565 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti.   442 fő igényel kórházi kezelést, közülük 28-an vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Hétfőtől az óvodák is fokozatosan nyitnak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend. Az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet is már ki van hirdetve a Magyar Közlönyben.

(koronavirus.gov.hu)

3713 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 6 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3713 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg. Ezzel 482 főre emelkedett az elhunytak száma, 1655-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1576 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti.  Az aktív fertőzöttek harmada, 462 fő igényel kórházi kezelést, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Hétfőtől vidéken és Pest megyében újabb enyhítések léptek életbe, és a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása.  A kórházi ellátások is fokozatosan újraindulnak. Hétfőtől az óvodák is fokozatosan nyitnak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.

Az óvodákról, iskolákról ebben a cikkünkben írtunk.

(koronavirus.gov.hu)

3678 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 476 főre emelkedett az elhunytak száma, 1587-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1615 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 44%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 48%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada, 483 fő igényel kórházi kezelést, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Hétfőtől vidéken és Pest megyében újabb enyhítések léptek életbe, és a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. A kórházi ellátások is fokozatosan újraindulnak. Döntés született arról is, hogy az óvodák is fokozatosan nyitnak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.

Az óvodákról, iskolákról ebben a cikkünkben írtunk.

(koronavirus.gov.hu)

3641 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 473 főre emelkedett az elhunytak száma, 1509-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1659 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada, 510 fő igényel kórházi kezelést, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Hétfőtől vidéken és Pest megyében újabb enyhítések léptek életbe, és a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. A kórházi ellátások is fokozatosan újraindulnak. Döntés született arról is, hogy az óvodák is fokozatosan nyitnak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.

Az óvodákról, iskolákról ebben a cikkünkben írtunk.

(koronavirus.gov.hu)

Oldalak