Hírolvasó

Új időszámítás kezdődött a körmendi dartséletben

A Körmendi Darts Club áprilisban megtartotta éves közgyűlését, ahol az egyéb napirendi pontok közt tisztújításra is sor került. A klub közgyűlése az egyesület új elnökének a 2017-ben az országos NBIII-as bajnoki címet szerző csapat kapitányát, a többszörös városi bajnok Huff Lászlót választotta. Az immár öt tagúvá bővült elnökség minden tagja külön feladatkört kapott, megfelelően elosztva a teendőket.

Az egyesület új elnöke elmondta: három kiemelt feladat köré csoportosulnak az idei évben a klub jelentősebb erőforrásai.

Az első az Országos Csapatbajnokságban az NBII-es csapat minél jobb szereplése. Itt a csapat új kapitánya Halmosi Tamás lett.

A második az utánpótlás nevelés kérdése. Két éve Petrovics Bálint az ifjúsági válogatottal szerepelt a svédországi EB-n, ahol egyéniben a hazai versenyzők közül a legjobban szerepelt a kilencedik helyével. A tavalyi évben a klub egyik tagja, Nagy Máté megszerezte a serdülő kategóriában az országos bajnoki címet, az idei szereplése alapján Budavári Zsombor bekerült az ifjúsági válogatott bő keretébe. A klub új elnöke kiemelte: a KDC szeretne megjelenni a körmendi általános- és középiskolákban toborzó jelleggel, megismertetni a fiatalokkal a darts szépségeit.

A harmadik kiemelt feladat az új klubhelyiség kialakítása. Körmend Város Önkormányzata a klub rendelkezésére bocsátotta a Művelődési Ház pincehelyiségét, ami felújítás után alkalmassá válik majd versenyek és edzések megtartására.

A kiemelt feladatokon kívül sem áll meg az élet a klub háza táján, hiszen a Magyar Darts Liga helyi fordulóin és egyéb versenyeken is a dobóvonalhoz állnak az egyesület tagjai, valamint az Országos Csapatbajnokság NBIII-as osztályában is érdekelt a KDC két csapattal.

Idén Rábahídvégről egy teljes sport- és baráti társaság kollektíven igazolt Körmendre, Ők alkotják az egyik harmadosztályú csapatot és természetesen képviseletük megjelenik az elnökségen belül.

A tervek szerint idén augusztusban pedig megrendezésre kerül az I. Körmend Open verseny is. Mindezekhez a klub köszöni minden támogató eddigi segítségét és természetesen várja továbbiak jelentkezését is. Aki pedig adója 1%-a befizetésével támogatná a Körmendi Darts Clubot, az a 18740804-1-18-as adószám megjelölésével teheti meg.

(KDC)

Hat éremmel tértek haza a Dinamica SE Körmend utánpótlás versenyzői Ausztriából

Szép sikerekkel tért haza a Castrum Sec-Dinamica SE Körmend az ASVÖ Junior Challenge elnevezésű nemzetközi kick-box viadalról, pedig két versenyzőjét is magasabb korcsoportban regisztrálták.

Öt ország sportolói (Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Ausztria és Magyarország) összesen 162 fővel vettek részt a nemzetközi kick-box erőpróbán. A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend utánpótláskorú versenyzői négy ezüst- és egy bronzéremmel gyarapították érem gyűjteményüket.

Horváth Szabolcs nem csak magasabb korcsoportba, hanem magasabb súlycsoportba indulhatott, -37kg kadett-2 -es korcsoportban lépett tatamira. Light-contact és kicklight kategóriában is második helyen zárt.

Papp Huba szintén magasabb korcsoportban és súlycsoportban versenyzett, -52kg, kadet -2. light-contact szabályrendszerben bronzérem. Kicklight szabályrendszerben ezüstérmet szerzett.

Tóth Levente kadet-2, -52kg egy osztrák versenyzőt legyőzve jutott a döntőbe. Sajnos a döntő már nem sikerült olyan jól, a szintén helyi versenyzővel szemben alul maradt, így a dobogó második fokára állhatott fel a Dinamica SE versenyzője.

Lakosi Márton kadet-2, +69kg light-contact és kicklight szabályrendszerben is küzdőtérre lépett, sajnos mindkét szabályrendszer első mérkőzését elvesztette, így nem folytathatta a küzdelmeket tovább.

(Andorka Imre)

Már csak négy pontra a Haladás a bentmaradástól

A Szombathelyi Haladás idegenben legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, ezzel javult az esélye a bennmaradásra.

Az utolsó helyezett vendégcsapat a bajnokság korábbi szakaszában kétszer kikapott szombati ellenfelétől, most viszont fontos győzelmet aratott, miközben a kilencedikről a tizedik helyre visszacsúszó Kisvárda helyzete romlott. A két csapat között négy pont a különbség három fordulóval a bajnokság vége előtt.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Kisvárda Master Good – Szombathelyi Haladás
1-2 (1-2)

Kisvárda, 2620 néző, v.: Erdős

Kisvárda: Felipe – Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk (Protic, 82.) – Karaszjuk, Ene (Ilic, 67.) – Gosztonyi (Hugo Seco, 72.), Cukalasz, Grozav – Horváth Z.

Szombathelyi Haladás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Mi., Mohl (Tamás L., 76.) – Dausvili – Bamgboye, Goldojuk (Holdampf, 71.), Rui Pedro, Ivanov – Priskin (Ofosu, 66.)

gólszerzők: Grozav (11.), illetve Priskin (24., 11-esből), Rui Pedro (28.)
sárga lap: Lukjancsuk (23.), Melnyik (73.), Hugo Seco (84.), illetve Priskin (20.), Ivanov (45.), Bamgboye (51.), Dausvili (62.), Rui Pedro (81.), Király (94.)

Aktívabban kezdte a mérkőzést a Kisvárda, több támadást vezetett, mint ellenfele és hamar meg is szerezte a vezetést. Nem sokkal később megint a vendégek kapujába jutott a labda, de les miatt ezt a gólt nem adta meg a játékvezető. A Haladás nem igazán talált fogást a hazai csapaton, mégis sikerült egyenlítenie: Lukjancsuk szabálytalanul állította meg a 16-oson belülre betörő Bamgboyét, a megítélt büntetőt Priskin értékesítette. Négy perccel később pedig már fordított is a Haladás egy szép támadás eredményes lezárásával.

A két góltól magabiztosabbá vált a vendégcsapat, többet birtokolta a labdát, a félidő második felében a Haladás elképzelése szerint folyt a játék.

A szünet után megint a Kisvárda volt kezdeményezőbb, a szombathelyi csapat elsősorban a védekezéssel törődött. Ebben az időszakban Király Gábor, a vendégek kapusa több nagy mentést mutatott be. A hazaiak a folytatásban is nagy energiát mozgósítottak az egyenlítésért, miközben egy-egy alkalommal veszélyes ellentámadást vezetett a Haladás. A Kisvárda sok időt töltött ellenfele kapuja előtt, volt is esélye a gólszerzésre, de végül nem járt sikerrel.

(MTI)

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást, mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak csütörtökön megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel. Az NVB a listát április 19-én vette nyilvántartásba, e döntés hétfőn jogerőre emelkedett. A jogszabályok alapján így Czeglédy Csabát mentelmi jog illeti meg.

A mentelmi jog miatt a Czeglédy Csabával szembeni büntetőeljárás nem folytatható, ezért a bíróság a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárást a vádlott esetében felfüggesztette.

A bíróság az NVB elnökénél kezdeményezte az európai parlamenti képviselő-választással kapcsolatosan keletkezett mentelmi jog felfüggesztését a büntetőeljárás lefolytatása érdekében – áll a közleményben.

Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat februárban az ügyészség. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A bűnszervezet működése során vállalkozásoknak, köztük több, Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től 2017-ig. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából – Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján – egy olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem folytató, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt.

A bűnszervezet módszere az volt, hogy a döntően diákmunka-közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.

Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 vádlott vett részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(MTI)

Hende Csaba: a bevándorláspárti brüsszeli politika megváltoztatása a tét

Sorsdöntő lesz Európa jövője szempontjából a május 26-i európai parlamenti (EP-)választás, melynek tétje, hogy sikerül-e megváltoztatni a bevándorláspárti brüsszeli politikát és megvédeni az európai embereket – hangoztatta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke pénteken Szombathelyen.

Magyarország már bebizonyította, hogy a bevándorlás megállítható, és meg lehet védeni a nemzeteket – mondta Hende Csaba (Fidesz), aki aláírást gyűjtött Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos akcióprogramjának támogatásáért, amelynek célja a bevándorlás megállítása.

Hozzáfűzte: Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik a magyar embereket képviselik Brüsszelben és nem a brüsszeli érdekeket Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz a nemzetek Európáját képviseli, fontos számukra a keresztény értékek védelme, a magyar emberek biztonsága és a nemzeti függetlenség megőrzése.

Hende Csaba közölte: Szombathelyen eddig több mint tízezer támogató aláírást gyűjtöttek össze; standjaik a város több pontján megtalálhatók, aktivistáik pedig házról házra járva keresik fel az embereket. A politikus a vásárcsarnok előtt arra buzdította az érdeklődőket, hogy vegyenek részt az európai parlamenti voksoláson és adják szavazatukat a Fidesz listájára.

(MTI)

TAVASZI KÖZÖS NAPOK 2019. ÁPRILIS 25 – 28. KÖRMEND

Április 25. csütörtök
9.00   DAL és DALLAM – Rába-parti Zenei Diákfesztivál – Batthyány
Örökségközpont és Színházterem
17.00   GYARAPODÓ GYŰJTEMÉNYEK – Parádés istálló
A Parádés istálló kiállítóhelyet ünnepélyesen átadja: Bebes István
polgármester
Az időszaki kiállítást megnyitja: Hadnagyné Vörös Márta igazgató

Április 26. péntek
10.00               Rába takarítás – Rába folyó
„SPORT 775″ 
Szervezőpartner: Bereki Bárkás Egylet Egyesület
8.00 Regisztráció – Szabadság tér
9.00 Bemelegítő reggeli torna KATUS ATTILÁVAL
10.00 Versenyek kezdete
13.00 Ebéd – szieszta
14.30 Versenyek folytatása

közben: Lords of Gravity SHOW; FlipUnitTeam AirTrack SHOW; Hoverboard program

18.00 Eredményhirdetés
19.00 ATARU TAIKO – japán ütős együttes bemutatója
20.30 BLACKRIDERS – az ír életérzés Körmenden

Április 27. szombat
10.00 Rába takarítás – Rába folyó
10.00-13.00    Egészségügyi szűrővizsgálatok és orvosi előadások a LIONS CLUB szervezésében –

 Batthyány Örökségközpont aula

17.00 Májusfaállítás a Béri Balogh Ádám Táncegyüttessel – Kastélyudvar

PROGRAMOK A SZABADSÁG TÉREN
15.00  Kézműves délután, játékos programok gyerekeknek a Foltosok klubja, a Díszítőművész kör és a Hölgyek Népfőiskolája tagjaival
15.00 A 130 éves KÖRMENDI VASPARIPA EGYLET járműveinek gyülekezője
15.30 Ügyességi feladatok, járműbemutatók, próbautak busszal, motorral, kerékpárral, autóval, lovaskocsival
17.30Velocipédes formagyakorlatok bemutatója
18.00 ÖVÖN ALUL – koncert
19.30 HOT JAZZ BAND – koncert
20.50 Exemplary team of sport ball dance “Lyceum” Gyermek művészeti iskola Juzsnij (Ukrajna) táncműsora
21.30 HORVÁTH MEGGIE és HORVÁTH TAMÁS – retro buli

Április 28. vasárnap
10.00 Rába takarítás – Rába folyó

„TÁNC 775″ 
15.00 „Tánc az élet, tánc ma minden” a TÁNC VILÁGNAPJÁN
Táncmaraton Körmenden (is) működő közösségekkel, egyesületekkel

Fellépők: Körmendi Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozat, Rábavirág Táncegyüttes, Senior Néptáncegyüttes, Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, Muraszombati Néptánccsoport, Szociális Szolgáltató és Információs Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye, TánCentrumSavaria AMI körmendi tagozata, Joó Csenger, Lorigo TSE – Szombathely, ZumBarátok – Körmend, Salsa Desnudo – Zalaegerszeg, PresiDance TSE – Szentgotthárd, Galaxy Akrobatikus Rock & Roll Klub – Szombathely, Erika és táncosai – Körmend, Energy Tánc Sportegyesület –  Szombathely, Körmend

21.00 STARBOY THOMAS – English Freestyle Rap Artist

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvények fotó- és filmfelvételek készülnek! A Szabadság tér forgalmi rendje megváltozik!

Rendező: Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár 9900 Körmend, Berzsenyi u. 11. 94/594-227
Támogatók: Körmend Város Önkormányzata, Körmend Múltja, Jelene, Jövője Alapítvány, Körmend Város Gondnoksága

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 7. prioritási tengelye keretében elérhető Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD Community-led Local Development) Közösségi, kulturális és szabadidős programok megvalósítása Körmenden  TOP-7.1.1-16-H-071-5 keretében valósul meg

MŰSORFÜZET >>>

Jól halad a dozmati víztározó építése

Szeptemberben adják át dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározót, a több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések – Bucsu, Dozmat, Torony és Sé – árvízi biztonságát fogja szolgálni – mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán, a beruházás helyszíni bejárásán.

A tervezett tározó völgyzárógátja a Vas megyei Dozmat község nyugati belterületi határa felett, az Arany-patakon épül, hossza 421 méter lesz, legnagyobb magassága megközelíti a nyolc métert. A 44,1 hektárnyi tározótér 1,13 millió köbméternyi víz befogadására lesz alkalmas – ismertette a vízügyi igazgató.

Hozzáfűzte: a fejlesztés részeként egy 7,2 hektár vízfelületű állandó vizű tavat is kialakítanak, amely kedvező teret nyújt a vízinövények, a vízhez kötődő állatvilág megtelepedésének, ugyanakkor az Arany-patakon keresztül javítja majd a szombathelyi Csónakázó-tó vízpótlását.

Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere az építés helyszínén azt hangsúlyozta: a dozmati víztározó felépülésével teljessé, százszázalékossá válik Szombathely árvíz elleni védelme.

Felidézte, hogy 2010-ben már megépült a lukácsházi árvízi tározó, amely Lukácsháza, Gyöngyösfalu, Gencsapáti és Szombathely egy részét tette árvízvédelmi szempontból biztonságossá. Az Aranypatak mederrendezésével megépülő dozmati tározó pedig Szombathely mellett Balogunyom, Sorkifalud és Zsennye árvízvédelmét is szolgálja.

Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője elmondta: a jelenlegi kormány 2015-ben, 50 évvel az 1965-ös nagy szombathelyi árvíz után döntött a dozmati tározó megépítéséről. Tudta mindenki, hogy a beruházás elengedhetetlen, de valahogy eddig sosem állt rendelkezésre hozzá az anyagi forrás – fogalmazott.

Szabó Attila projektvezető ismertette:  a munkálatok tavaly év végén kezdődtek, a tározó építése jelenleg 65 százalékos készültségű. Április végén terelik át a patakot az új mederbe, ekkorra “összezár a völgyzáró gát”, a víz pedig a megépített leeresztő védművön áthaladva egy átkötéssel jut vissza az Arany-patakba.

(MTI / MTI fotó: Varga György)

A Szolnok állította meg az Egis Körmendet

A listavezető Egis Körmend négy ponttal kikapott a címvédő Szolnok otthonában a férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában, szerdán.

Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend
88-84 (19-20, 31-23, 18-15, 20-26)

Szolnok, 1500 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Győrffy Pál Attila, Tőzsér Dénes Kelemen, Nagy Viktor (Faidt Mihály)

Szolnoki Olaj KK: Vojvoda 35/21, Frank 3, Malasevics 17/9, Milosevics 8, Andric 9. Csere: Airington 6, Rudner 3/3, Tóth Á. 7 Vezetőedző: Dragan Alekszics

Egis Körmend: Németh Á. 7/3, Price 17/3, Bradford 15/12, Hammonds 6/6, Delas 7. Csere: Thames 16/3, Ferencz 14/12, Csorvási 2. Vezetőedző: Matthias Zollner

A mezőny legjobbja a szolnoki Vojvoda Dávid volt 35 ponttal, míg a körmendiektől Xavier Thames remekelt 16 ponttal és 5 gólpasszal.

A Körmend legutóbb február elsején veszített bajnoki meccset.

(MTI, 9900.hu)

Ittasan okozott balesetet egy szentgotthárdi férfi

Egy szentgotthárdi férfi 2019. március 7-én személyautóval közlekedett a 8-as számú főúton, amikor haladása során az előtte közlekedő gépjármű előzését követően – a jobb oldali forgalmi sávba történő visszasorolásakor – az autó bal elejének ütközött.

Az ütközés következtében az egyik jármű az út mellett lévő füves területre sodródott, míg a másik a vízelveztető árokba csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyebben megsérült. Az intézkedés során a szentgotthárdi járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A Rendőrség a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálta.

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a Körmendi Járási Ügyészségnek átadta.

Előzmény

Egy szentgotthárdi férfi 2019. március 7-én személyautóval közlekedett a 8-as számú főúton, amikor haladása során az előtte közlekedő gépjármű előzését követően – a jobb oldali forgalmi sávba történő visszasorolásakor – az autó bal elejének ütközött. Az ütközés következtében az egyik jármű az út mellett lévő füves területre sodródott, míg a másik a vízelveztető árokba csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyebben megsérült. Az intézkedés során a szentgotthárdi járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított. A Rendőrség a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

(police.hu)

Itt a Húsvét, itt a nyúl, Körmend-Falco 3-0

Szezonbeli harmadik találkozásuk alkalmával is az Egis Körmend nyert a megyei rivális Falco KC Szombathely ellen, ezúttal 95-88 arányban a férfi kosárlabda NB 1 középszakasz felsőházának 4. fordulójában.

Egis Körmend – Falco KC Szombathely
95-88 (24-20, 26-19, 22-25, 23-24)

Körmend, 2000 néző. Játékvezetők (MKOSZ  ellenőr): Cziffra Csaba, Praksch Péter, Török Róbert (Páli dr. Kálmán)

Egis Körmend: Bradford 6, Németh 7/3, Price 22/6, Hammonds 7/3, Delas 14. Csere: Csorvási 12, Thames 12/3, Ferencz 15/15. Vezetőedző: Matthias Zollner

Falco KC Szombathely: Váradi 12/6, Govens 7/3, Curry 14/6, Bruinsma 20/6, Tóth N. -. Csere: Perl 9/3, Reddic 24, Balmazovic 2, Bíró O. -. Vezetőedző: Gasper Okorn

Online statisztika Képgaléria

 

Megjegyzés: Ebbe a bejegyzésbe egy szavazás van beágyazva, kérünk látogass el az oldalra, hogy rész vehess a szavazáson.

(9900.hu)

Debrecenben nem sikerült a Haladásnak nyerni

A Debrecen legyőzte a sereghajtó Haladást

Otthon tartotta a három pontot a Debrecen, miután a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati mérkőzésén 2-1-re legyőzte a sereghajtó Haladás együttesét.  

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)

Debrecen, 3600 néző, v: Bogár

Debreceni VSC:Nagy S. – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Barna – Damásdi, Jovanovic (Csősz, 61.), Haris, Bódi – Szécsi (Varga K., 77.), Takács T. (Zsóri, 62.)

Szombathelyi Haladás:Király – Habovda, Jagodics, Németh Mil., Mohl – Dausvili , Golodjuk (Ofosu, 57.) – Bamgboye (Gaál, 73.), Rui Pedro, Ivanov – Rabusic (Priskin, 58.)

gólszerzők:Szatmári (35.), Bódi (64., 11-esből), illetve Ivanov (76.)
sárga lap:Jovanovic (45.), illetve Daushvili (64.)

Egyik csapat sem kezdte túl nagy iramban a mérkőzést, helyzetek nélkül, többnyire mezőnyjátékkal teltek a percek. A DVSC tíz perccel az első játékrész vége előtt egy pontrúgást követően Szatmári fejesével szerzett vezetést. A második félidőben támadóbb szellemben lépett pályára a Haladás. A vendégek többször el is jutottak a debreceniek tizenhatosáig, ám rendre rossz megoldást választottak, így gólszerzési esélyük nem volt. A hazaiak Bódi büntetőből szerzett góljával növelték előnyüket. A Haladás Ivanov lövésével szépített, igaz, ehhez a debreceni kapus, Nagy Sándor óriási hibája is kellett. A szombathelyiek pár perccel később akár egyenlíthettek is volna, de Ofosu lövése után a labda a kapufát találta el. A szombathelyiek három győztes mérkőzést követően kaptak ki ismét.

(MTI)

Tíz meccse veretlen a bajnokságban az Egis Körmend – A Pécs bánta az újabb győzelmet

Az Egis Körmend kosárlabda csapata x pontos x-x arányú győzelmet aratott a vendég Pécsi VSK-VEOLIA ellen a férfi kosárlabda NB 1 középszakasz felsőházának harmadik fordulójában csütörtökön.

Egis Körmend – Pécsi VSK-VEOLIA
84-70 (26-22, 25-18, 16-16, 17-14)

Körmend, 2000 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Benczur Tamás, Ádám József, Minár László Balázs (Dr. Gencsev Plámen)

Egis Körmend: Bradford 9, Price 19/9, Németh 2, Hammonds 13/3, Delas 8. Csere: Thames 14/6, Csorvási 10, Ferencz 7/3, Lajsz -, Takács 2, Oroszi  -, Kiss M. -. Vezetőedző: Matthias Zollner

Pécsi VSK-VEOLIA: Pongó 11/9, Taylor 10, Ciric 3/3, Budimir 20/6, Wright 12. Csere: Bíró L. 7/3, Demeter -, Popgyákunik 2, Olasz 5, Berkics -. Vezetőedző: Csirke Ferenc

Online statisztika Képgaléria

A körmendiek ezzel zsinórban 10. győzelmüket szerezék a bajnokságban és pontelőnnyel állnak a tabella élén a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK előtt.

Az MTE az utolsó perceket magyar játékosaival játszotta a pécsi fiatalok ellen, tartva a 10 pont feletti különbséget.

Folytatás vasárnap 16 órakor szintén a TV kamerái előtt a megyei rivális Falco KC Szombathely ellen.

Megjegyzés: Ebbe a bejegyzésbe egy szavazás van beágyazva, kérünk látogass el az oldalra, hogy rész vehess a szavazáson.

(9900.hu)

A szombathelyi Fidesz is gyűjtést indított a Notre-Dame-ért

A párizsi 850 éves Notre Dame székesegyházban hétfő kora este ütött ki tűz, a lángok következtében összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, és a teljes tetőszerkezet odaveszett.

A Notre-Dame a kereszténység szimbóluma, de több annál, a francia történelem fontos részét képezi.

A szombathelyi frisss.hu is rávilágított, hogy ilyen körülmények között erősen megkérdőjelezhető, ahogy az Ungár Péterhez köthető weboldal a Facebookon kommentálta a történteket:

A képek legalább szépek, de ez azért túl nagy ár értük.

A közösségi oldal követői azonnal reagáltak a posztra, és nemtetszésüknek adtak hangot:

Szégyelljétek magatokat! …. Micsoda érzéketlenség!… Törlöm az oldalt…

Az ügyben Illés Károly ,Szombathely alpolgármestere is hangot adott érzéseinek: – Mi, a Fidesz-KDNP konzervatív közösség tagjaiként büszkék vagyunk épített európai örökségünkre, kontinensünk keresztény kultúrájára. A párizsi Notre-Dame pedig mindezen értékeket önmagába sűrítő jelkép, melynek pusztulása felfoghatatlan tragédia. Az ezt megörökítő képek pedig nem szépek, hanem sokkolók. Hisszük, hogy véleményünkkel minden szombathelyi azonosul.

– Közismert tény, hogy a bevándorláspárti Nemény András szövetségre lépett Ungár Péterrel. A Notre-Dame pusztulásáról szóló botrányos beszámoló után azonnali elhatárolódást várunk Neménytől, és azt, hogy szakítsa meg az együttműködését a milliárdossal, akinek a tulajdonában lévő lapnál megjelenhetett ez a borzalom – hangsúlyozta Illés Károly alpolgármester, a fentiekre reagálva.

Mi Szent Márton szülővárosában élünk, és a segítségnyújtás kultúráját képviseljük. Ezért a Szombathelyi Fidesz a mai napon gyűjtést indít a Notre-Dame újjáépítéséért.

Illés Károly beszélt arról is, hogy az elmúlt napokban a helyi ellenzéki sajtóban a legkülönfélébb hírek jelentek meg a jelöltállításról és hitközséghez fűződő viszonyokról. Ezek az írások nélkülöznek mindenféle tényt és valóságot. Rámutatott, amit olvashattunk, az a szombathelyi szocialistákkal szorosan együttműködő ellenzéki sajtó szokásos politikai kacsája, aminek egyetlen célja, hogy elterelje a figyelmet az egyre hevesebben dúló belharcukról, amelynek törésvonala a Nemény–Ungár-páros és Czeglédy Csaba közt húzódik.

(9900.hu, frisss.hu)

Ötéves technikummá alakulnak a szakgimnáziumok 2020 szeptemberétől

A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.

A szakképzési rendszernek meg kell felelnie a negyedik ipari forradalom kihívásainak; a szakmai képzés fejlesztését az új szakképzési struktúra mellett a lemorzsolódás csökkentésének új rendszere, valamint új ösztöndíjrendszer is támogatja majd – hangsúlyozta.

A helyettes államtitkár felidézte, a kormány elfogadta a Szakképzés 4.0 stratégiát, ehhez az ITM cselekvési feladattervet készít, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerülhet.

Az idei az előkészítés éve, az átalakuláshoz szükséges törvényt és rendeleteket ebben az évben meghozzák, ezek 2020. január 1-jén lépnek majd hatályba. Az összetett stratégia végrehajtásához szükséges intézkedések bevezetését 2020 szeptemberében tervezik – közölte Pölöskei Gáborné.

A helyettes államtitkár ismertette: a stratégia egyik fő pillére a környezet, elsősorban a tanműhelyek fejlesztése. Mint mondta, a képzéseket olyan környezetben kell végezni, amelyek a legkorszerűbb eszközökkel felszereltek.

Kiemelten fontosnak nevezte, hogy a szakképzésben karrierlehetőséget lássanak a tanulók, illetve a szülők. A gazdaság fejlesztéséhez minőségi munkaerőre van szükség, és ehhez minőségi képzést kell nyújtani – fogalmazott.

A harmadik fő pillérként említette, hogy a legújabb ismeretekkel rendelkezők oktassanak a szakképzésben, ezért a vállalati mérnököket bevonnák az oktatásba, illetve a gyakorlati oktatókat vállalati helyszíneken képeznék tovább.

Az új szakképzési struktúráról szólva elmondta: a 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben induló ötéves technikumokban az első két évben ágazati alapképzést kapnak majd a diákok, ezt az időszakot ágazati alapvizsga zárja. A következő három évben növekvő képzési időt töltenek a vállalatoknál a tanulók, akiket az is ösztönöz majd, hogy a cégek választhatnak, kikkel kötnek közülük szerződést.

Az ötödik év végén tesznek érettségit és technikusi vizsgát a diákok.

Pölöskei Gáborné kitért arra, hogy jelenleg szétaprózódott a képzés, az iskolarendszerszerben 286 féle szakmát oktatnak. Az új struktúrában meghatározzák, melyek ágazatonként az alapszakmák. A tervek szerint ezt a mintegy 200 szakmát oktatják majd az iskolarendszerben, a specializáló, szakosító képzésekre pedig az iskolarendszeren kívül kerül sor.

A helyettes államtitkár kiemelte a technikumi képzés összekötését a felsőoktatással. Ahogy fogalmazott, a technikusképzés a mérnökképzés előszobája lesz, szakirányú továbbtanulásnál a technikusi képesítés megszerzését magasabb felvételi pontszámmal számítják majd be.

Jelenleg a hároméves szakközépiskolák képzik a szakmunkásokat, akik az iskola végén nem tesznek érettségi vizsgát. Ezeket az intézményeket a szintén hároméves szakképző iskolák váltják majd fel 2020 szeptemberétől, ugyancsak felmenő rendszerben. A szakképző iskolákban az első év ágazati alapismereti oktatás lesz, ezt követi két év duális képzés.

Pölöskei Gáborné a stratégia fontos elemének nevezte, hogy kialakítják a lemorzsolódás csökkentésének új rendszerét, ami megadja a felzárkózás lehetőségét a lemaradó gyerekeknek.

A nyolc osztályt elvégzetteknek – nem kötelező jelleggel – orientációs osztályokat hoznak létre, itt egy év alatt nem az általános iskolai hiányokat akarják pótolni, hanem a gyerekek kompetenciáit fejleszteni, amire a további tanulást rá lehet építeni.

Már működik kísérleti osztály, 67 tanuló van ebben a rendszerben, a fogadtatás a gyerekek és a szülők részéről is pozitív – tette hozzá.

Féléves, illetve egyéves alapkompetencia-fejlesztő programokba kapcsolódhatnak be azok a gyerekek, akik az általános iskolát sem tudják elvégezni, majd műhelyiskolai képzéssel rész-szakképesítést szerezhetnek.

A várakozások szerint ezzel a mostani 12 százalékról 3 százalékra csökkenhet azok aránya, akik végzettség nélkül hagyják el az iskolarendszert – jelezte a helyettes államtitkár.

Kiemelte azt is, hogy újjászervezik az ösztöndíjrendszert, illetve a szakképzést támogató juttatásokat. Az új elemek között említette: az ösztöndíj kifizetésének egy részét ahhoz kötik, hogy a tanuló befejezi-e a képzést, ekkor kapja meg az egyösszegű pályakezdési juttatást.

Az ösztöndíjak az első félév kivételével eredményfüggőek lesznek, ezért jelentős különbség lehet a diákok között.

Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta, a Szakképzés 4.0 stratégia végrehajtásának megkezdéséhez szükséges forrásokat betervezik a 2020-as költségvetésbe.

(MTI)

Orbán Viktor együttérzéséről és támogatásáról biztosította a francia államfőt és a francia püspöki kar elnökét

A magyar emberek nevében együttérzését és támogatását fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek, a Francia Püspöki Kar elnökének a párizsi Notre-Dame-székesegyházat ért tragikus tűzeset kapcsán – tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A két vezetőhöz eljuttatott leveleiben a magyar miniszterelnök kifejtette: a Notre-Dame-székesegyház szimbólum minden keresztény ember számára, amely nem csupán Jézus Krisztus édesanyjának szentségét, de több száz éves történelmével hitünk közös menedékét is jelenti. Hálával és elismeréssel adózunk a párizsi tűzoltók hősies küzdelme előtt, mellyel sikerült megfékezniük a tomboló lángokat, megmentve az európai kereszténység egyik jelképét a teljes pusztulástól – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök sok erőt kívánt , Isten áldását kérte a székesegyház újjáépítéséhez és régi dicsőségének helyreállításához – ismertette a levelek tartalmát Havasi Bertalan.

(MTI)

Alpok-Adria Kupa győztes az Egis Körmend

Az Egis Körmend kosárlabda csapata 21 pontos győzelmet aratott a horvát KK Adria Oil Škrljevo ellen az Alpok-Adria Kupa döntőjében, így megnyerte a sorozatot.

Egis Körmend – KK Adria Oil Škrljevo
92-71 (22-18, 25-16, 29-17, 16-20)

Körmend, 1600 néző.

Egis Körmend: Németh, Price 8, Bradford 17/3, Hammonds 24/9, Delas 9. Csere: Thames 14/6, Ferencz 4, Csorvási 12, Lajsz -, Kiss M. -, Oroszi -, Balogh -. Vezetőedző: Matthias Zollner

A döntő első találkozóját a horvát csapat 76-67-re nyerte meg, így a körmendiek 159-147-es összesítéssel első alkalommal hódították el a kupát.

A mérkőzés felvétele:

(9900.hu)

Austrian Classics világkupán szerepeltek a Castrum Sec-Dinamica SE Körmend versenyzői

Óriási mezőny gyűlt össze, 39 ország, 248 egyesület, 2223 nevezést adott le a háromnapos versenyre. 13 tatamin és 2 ringben zajlottak a küzdelmek.

A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend két versenyzővel 3 nevezést adott le erre a nagyon fontos erőpróbára.

Horváth Szabolcs, országos diákbajnokként indult az osztrák világkupára, ahol saját korcsoportjánál eggyel feljebb, kadet 2-ben, -32kg-ban light-contactban lépett először tatamira.

Első ellenfelét Tamás Christian (szlovák) versenyzőt utasított maga mögé, így bekerült a döntőbe, ahol Challanger Hayden (angol) sportolóval nézett farkasszemet. Az angol fiú fantasztikus lábmunkájával szemben nem találta az ellenszert, így egy nagyon szépen csillogó ezüstéremmel gazdagította érem gyűjteményét.

Következett a kicklight szabályrendszer, ahol szintén az angol sportolóval döntőzött. Itt már jobban meg tudta szorítani az ellenfelét, de a mérkőzés végén ismét Challanger kezét emelték magasba. Szabolcs nagyon jól versenyzett ezért kétszer is felállhatott a dobogó második fokára.

Tóth Levente light-contact szabályrendszerben versenyzett, kadet 2, -52kg. Ez volt élete első világkupája, az óriási verseny rányomta bélyegét Levente teljesítményére, de ezt is meg kell szoknia. Ellenfele egy német sportoló volt, Barutzki Mark, aki egyhangú pontozással győzte le versenyzőnket. Sajnos Levente így nem folytathatta a további küzdelmeket, kiesett a versenyből.

Gratulálunk mindkét versenyzőnek. Külön öröm volt Szabolcs két ezüstérme! Folytatjuk az építkezést, dolgozunk és megküzdünk a későbbi sikerekért.

(Andorka Imre)

Szoros meccsen nyert az Egis Körmend

Az Egis Körmend kosárlabda csapata nyolcpontos győzelmet aratotta a Jászberény vendégeként a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szombati játéknapján.

JP Auto-Jászberényi KSE–Egis Körmend
84–92 (23–27, 10–15, 38–30, 13–20)

Jászberény, xxx néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás, Fodor Attila (Hartyáni Zsolt)

Jászberényi KSE: Pitts 30/15, Rakics 16/3, Brbaklics 16/9, Alekszandrov 10/9, Cseh 3. Csere: Kerpel-Fronius 3/3, Czirbus 6, Ruják B. -. Vezetőedző: Nikola Lazics

Egis Körmend: Bradford 11/6, Price 24/9, Németh 5/3, Hammonds 15, Delas 10. Csere: Thames 14, Csorvási 13, Ferencz -, Lajsz -. Vezetőedző: Matthias Zollner

(9900.hu)

Tovább kapaszkodik a Haladás

Az MTK 1-0-ra kikapott a sereghajtó Haladástól Szombathelyen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában szombaton.

A legutóbbi hat meccséből immár ötször győztes, és az élvonalban maradástól már csak négypontos hátrányban lévő Haladás számára kötelezőnek tűnt a három pont begyűjtése, ugyanis az MTK – sikertelenül – a találkozó elhalasztását kérte, mivel egy vírusos fertőzés miatt a felnőtt és az U19-es keret jó néhány játékosa betegséggel küzd.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

Szombathelyi Haladás – MTK Budapest 1-0 (0-0)

Szombathely, 3440 néző, v.: Szőts

Haladás:Király – Habovda, Jagodics, Németh Mil., Mohl- Dausvili, Holodiuk (Németh Má., 81.) – Bamgboye, Rui Pedro, Ivanov (Gaál, 72.) – Rabusic (Ofosu, 61.)

MTK:Horváth – Katona, Balogh, Gengeliczki, Szelin – Pintér (Bognár, a szünetben), Vass Á., Vogyicska – Schön, Lencse (Diallo, 64.), Mihajlovic (Kanta, a szünetben)

gólszerző:Gaál (86.)
sárga lap:Habovda (22.), Rabusic (42.), Mohl (59.), illetve Vogyicska (36.), Szelin (45+1.)

A hazaiak kezdték aktívabban a feszült hangulatú találkozót, és az első negyedóra után az első nagy lehetőségüket is kialakították, míg a támadásban visszafogott fővárosiak bő fél óra elteltével jutottak el komoly lövőhelyzetig. Bár a házigazda további két nagy helyzetet kidolgozott a szünetig, gól nem esett az első játékrészben.

A fordulásra kettős cserét hajtott végre az MTK, a játék pedig nyugodtabb és helyzetekben visszafogottabb lett. Az utolsó negyedórában egyre több kockázatot vállalt a Haladás a győzelem megszerzéséért, majd a 86. percben a csereként beálló Gaál ugrott ki a védők közül, és értékesítette a ziccert. Ezzel a kiesés elkerüléséért küzdő szombathelyiek újabb értékes három ponttal gazdagodtak.

(MTI)

Három éven belül kiépül a Szombathely-Körmend-Zalaegerszeg-M7-es közúti kapcsolat

Három éven belül kiépül a Szombathely-Körmend-Zalaegerszeg és az M7-es autópálya közötti új közúti kapcsolat, zajlik a kivitelezési program – jelentette ki szerdán Bükfürdőn a Közlekedéstudományi Egyesület által rendezett közlekedésfejlesztési és beruházási konferencián előadásában Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Elmondta, hogy elkezdődött a kivitelezés az M86-os autóút Körmend és Szombathely közötti szakaszán, megépül az M76-os autóút Zalaegerszeg és Körmend közötti szakasza, de hamarosan indulhat a 8-as főút négy nyomsávúsítása a litéri és a füredi csomópont között is, valamint Veszprémben is megépül a 8-as és a 82-es főutak összekötő szakasza.

Az államtitkár szavai szerint már döntött a kormány a Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és 81-es utak négysávúsításáról, ami részben tehermentesítené az  M1-es autópályát és az M5-ös autópályát a budapesti átkeléstől.

Mosóczi László előadásában szólt arról is: nemrég fejeződött be egy 106 milliárd forintos komplex útfelújítási program, amelynek köszönhetően 1500 kilométeren újult meg a közúthálózat az ország minden szegletében.

Úgy fogalmazott: ebből az útfelújítási programból “kimaradt” egy 16,4 milliárd forintos csomag, amit az idén fognak megvalósítani, ennek részleteiről szavai szerint a következő kormányülésen döntenek.

A forrás rendelkezésre áll, a tervek megvannak, a kivitelezés pedig még ebben az évben be is fejeződhet – mondta.

Mosóczi László hangsúlyozta: a magyar falu program keretében még az idén 50 milliárd forintot fordítanak mellékutak és helyi utak felújítására, jövőre pedig szintén 50 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre ugyanerre a célra.

Megemlítette, hogy évente 320 milliárd forint forrást biztosít a kormány az autópálya-építési program folytatására, szavai szerint ez az összeg az, amit a magyar költségvetés elbír, és amire az építőipari kapacitás is rendelkezésre áll.

Vasúti fejlesztésekről szólva az államtitkár kiemelte, prioritást élvez a főváros és a megyeszékhelyek közötti vasúti összeköttetések fejlesztése úgy, hogy a vonalakon 120-160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhessenek a vonatok, a megyeszékhelyek közötti vonalakon pedig legalább 100-120 kilométeres legyen az óránkénti sebesség.

Szavai szerint ugyancsak fontos cél a budapesti elővárosi közlekedés folyamatos fejlesztése, a HÉV-vonalak felújítása és bővítése, az elöregedett szerelvények korszerűbbre cserélése.

Ismertetése szerint javítani kell a vasút energiafelhasználásán, folytatni kívánják a digitalizációt, amelynek fontos része az utastájékoztatás korszerűsítése.

Szintén műszaki fejlesztések kellenek Mosóczi László felsorolása szerint a Budapest-Bécs közötti összeköttetés gyorsításához, zajlik a Budapest-Pozsony-Prága-Varsó nagysebességű vasúti összeköttetés tervezése, készül a részletes megvalósíthatósági tanulmány.

A várható eredmények természetesen attól is függnek, hogy az Európai Unió milyen finanszírozási forrásokat biztosít majd vasútfejlesztésre a 2021-2027-et-es időszakban – jegyezte meg.

(MTI)

Oldalak