Hírolvasó

Ellenjelölt nélkül, újabb négy évig Szalay Ferenc a kosárszövetség elnöke

A keddi tisztújító küldöttgyűlésen a tagság egyhangúlag, 103 igen szavazattal hosszabbította meg az ellenjelölt nélkül induló szolnoki polgármester mandátumát. A 64 éves vezető – aki NB I-es kosárlabdázó volt, és szakedzői képesítéssel is rendelkezik – 2010 óta tölti be az MKOSZ elnöki tisztségét, akkor öt esztendőre választották meg, majd 2015-ben újra bizalmat kapott négy évre.

Szalay Ferenc kiemelte, hogy az elmúlt nyolc év alatt a szövetség költségvetése 196 millióról 4,3 milliárd forintra nőtt, és legutóbb már 295 sportszervezet adta le társaságiadó (TAO) igénylését összesen 11,3 milliárd forint értékben. Az eredmények között említette meg, hogy a női válogatott sorozatban harmadik Európa-bajnokságára készülhet, a férfi nemzeti csapat helytállt a világbajnoki selejtezőkön, jelenleg 21 akadémia működik az országban, és reményét fejezte ki, hogy Magyarország lesz a 2021-es férfi Eb egyik házigazdája.

Az eseményen a küldöttek egyhangúlag elfogadták az MKOSZ 2018-es tevékenységéről szóló szakmai, pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést és az ellenőrző bizottság beszámolóját, s ugyancsak egyhangúlag hagyták jóvá az MKOSZ idei szakmai és pénzügyi terveit, valamint a 2023-ig szóló stratégiát.

A küldöttgyűlés ezt követően szavazást tartott az elnökség összetételéről. Az egyhangú szavazás alapján az elnök Szalay Ferenc maradt.

Pukler Gábor, Becsky István, Halm Rolland, dr. Teszler Sándor, Fűzy András, Sitku Ernő, Bokor Ákos és dr. Cser-Palkovics András maradtak a 10 fős elnökség tagjai, Németh Károly és Leisztinger Tamás helyett pedig Sántha Gergely, illetve Hajdu Péter kerültek be.

(MTI, hunbasket.hu)

Csákánydoroszlói sportágválasztó napon vett részt a Körmendi Darts Club

A délután során különféle sportágak képviselői tartották meg bemutatóikat a csákánydoroszlói focipálya mellett felállított fedett színpadon, köztük a Körmendi Darts Club is, amelynek titkára, Szép Máté invitálta a jelenlévőket a kihelyezett két mobil állványhoz.

Az egyik táblát a gyermekek számra alacsonyabban helyezték el, a felnőttek a standard magasságú táblán próbálhatták ki tudásukat.

A játék szabályainak ismertetését követően bárki kipróbálhatta ezt a remek sportágat. A  klub legnagyobb örömére az egészen kis gyermekektől kezdve, az általános iskolásokon át, felnőttek és idősek is nyilat ragadtak. A nagy érdeklődésből kifolyólag szinte végig sorban állás volt mindkét dobóvonal mögött.

A dartsozni vágyók minden kérdésére a klub két aktív tagja, Bíró Béla és fia, Bálint is készségesen álltak rendelkezésre, tanácsokkal látták el a jelenlévőket. A körmendi dartsosok remélik, több résztvevővel találkozhatnak majd a jövőben a dobóvonalnál, hiszen többen nagyon ügyesen és határozottan engedték el nyilaikat a táblák felé, az utánpótlás kérdésére pedig kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a klub.

A délutánt egyértelmű sikerként könyvelte el mindenki, hiszen sok-sok emberhez jutott el a sportág szépsége.

(Körmendi Darts Club)

A magyar írásbelikkel megkezdődtek az érettségi vizsgák

Országszerte megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról hétfőn.

Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1150 helyszínen 70 412, emelt szinten 49 helyszínen 1 608 vizsgázó tesz érettségit.

A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk, az elsőre 90, a másodikra 150 perc áll rendelkezésre.

Az I. feladatlap egy szövegértési és egy szövegalkotási feladatot tartalmaz. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be a feladatok megoldására. A szövegértési feladatsor bázisszövege egy, esetleg két (egymással összefüggő) ismeretterjesztő szövegből, publicisztikai műből vagy ezek részletéből áll. A szövegalkotási feladat lehet érvelés vagy gyakorlati szövegműfaj alkotása, amelynek elvárt terjedelme 120-200 szó. A vizsgadolgozatokat 90 perc elteltével a felügyelő tanár összegyűjti, és ezután osztható ki a II. feladatlap, amely egy műértelmező szöveg alkotását várja el a vizsgázóktól: ez – a diákok választása szerint – lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése. A választott feladat megoldásának elvárt terjedelme 400-800 szó.

A magyar nyelv és irodalom emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 perces. A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból áll. A diákok egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be.

A szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz (irodalmi vagy nyelvi témájú értekező prózához, esszéhez vagy annak részletéhez, lírai műhöz, szépprózai alkotáshoz vagy annak részletéhez, egy drámához vagy annak részletéhez) kapcsolódik. A feladatsor szövegértést, nyelvi ismereteket és irodalmi műveltséget vizsgáló kérdéseket egyaránt tartalmaz.

A két szövegalkotási feladat két különböző témáról szóló, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő. A műértelmező szöveg elvárt terjedelme 400-800 szó, a reflektáló szövegé 150-450 szó.

A közép- és emelt szintű írásbeli feladatok megoldásakor is használható helyesírási szótár, ebből vizsgatermenként legalább négy példányt a vizsgát szervező intézmény biztosít.

A tartalomra elérhető 90 pont mellett a helyesírásra és az írásképre további 8+2 pont szerezhető mindkét szinten.

Magyar mint idegen nyelvből középszinten 59 helyszínen 136 vizsgázó érettségizik.

Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgák szerkezete minden idegen nyelv esetében azonos.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre, 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlapot kell megoldani 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.

Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához nyomtatott szótár használható, amelyről a vizsgázónak kell gondoskodnia (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható).

(MTI)

Egis Körmend: könnyed győzelem a Jászberény ellen

Az Egis Körmend csapata könnyedény, 24 ponttal nyert a vendég Jászberény ellen a férfi kosárlabda NB 1 középszakasz felsőházának 7. fordulójában.

Egis Körmend – JP Auto-JKSE
83-59 (24-10, 21-12, 17-20, 21-17)

Körmend, 2000 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Benczur Tamás, Farkas Gábor, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel)

Egis Körmend: a Vezetőedző: Matthias Zollner

JP Auto-JKSE: a Megbízott edző: Lo Elhadji Malick

A körmendiek már az elején egyértelművé tették, hogy ki a jobb csapat a mai délutánon, ennek megfelelően a második negyedben hazai oldalon már színtiszta magyar sor játszott, de vendég oldalon is csak Milja Rakic volt idegenlégiósként a pályán.

A mérkőzéshez hozzá tartozik, hogy a vendégek négy légiósukat is nélkülözték, míg az MTE az utolsó játékrészben sérülés miatt elvesztette Németh Ákost.

Megjegyzés: Ebbe a bejegyzésbe egy szavazás van beágyazva, kérünk látogass el az oldalra, hogy rész vehess a szavazáson.

(9900.hu)

Az utolsó percben bukta a győzelmet a Haladás

A vendég Paks hosszabbításban szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott szombaton a sereghajtó Szombathelyi Haladással a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

A vasiak rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis két körrel a vége előtt öt pont a hátrányuk a bennmaradást jelentő, tizedik helyen álló MTK Budapesttel szemben. A paksiak viszont nagyon fontos pontot mentettek történetük négyszázadik élvonalbeli meccsén, mivel így két pont maradt az előnyük a kiesőhelyen álló Diósgyőr előtt.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Szombathelyi Haladás – Paksi FC
1-1 (0-0)

Szombathely, 4246 néző, v.: Berke

Szombathelyi Haladás:Király – Habovda, Jagodics, Németh Mi., Mohl – Dausvili – Bamgboye, Golodjuk (Holdampf, 20.), Rui Pedro (Németh Má., 87.), Ivanov – Priskin (Ofosu, 67.)

Paksi FC:Nagy G. – Kővári, Lenzsér, Fejes, Szabó J. – Windecker – Könyves, Papp, Kesztyűs, Bartha (Kecskés, 77.) – Simon A. (Remili, 76.)

gólszerzők:Priskin (65., tizenegyesből), illetve Remili (92.)
sárga lap:Németh Mi. (37.), Mohl (52.), Holdampf (78.), illetve Fejes (45+3.), Windecker (56.), Lenzsér (63.)

A mérkőzés első felében valamelyest a Haladás futballozott mezőnyfölényben, lehetősége is volt a vezetés megszerzésére, de nem élt vele. A paksiaknak kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk, mivel Papp és Golodjuk összefejelt, utóbbit pedig nyakmerevítővel és vérző fejjel vitték le a pályáról. Az egyaránt bennmaradásért küzdő csapatok alapvetően óvatosan szőtték támadásaikat, komoly helyzetük viszont csak a szombathelyieknek volt, akik a játékrész végén nyomás alatt tartották a vendégkaput, de nem tudtak előnyt szerezni.

A folytatásban is a biztonságra helyezték a hangsúlyt az együttesek, továbbá ugyanúgy szinte csak a Haladás előtt adódott gólszerzési lehetőség, de az sem gyakran. A hazaiak aztán a Lenzsér kezezése után megítélt büntetőből Priskin révén előnybe kerültek. A paksiak hátrányban sem tudtak újítani, így a Haladás biztosan őrizte minimális előnyét, de az utolsó pillanatban Remili szögletből csavart a kapuba, aminek köszönhetően csapata rendkívül fontos pontot mentett, míg a Haladás reménytelennek tűnő helyzetbe került.

(MTI)

Már az interneten is alá lehet írni Orbán Viktor hét pontját

Péntektől már a Fidesz honlapjánis alá lehet írni Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására – jelentette be Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.

A kommunikációs igazgató kiemelte: az elmúlt hetekben a Fidesz standjainál már több mint másfél millió aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor programjának támogatására.

Az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani – mondta.

Hidvéghi Balázs hozzátette: az emberek most a jövőről döntenek, arról, hogy az Európai Unió a nemzetek Európája és az európai emberek közössége marad-e vagy bevándorlókontinenssé válik.

Az európai parlamenti választásig hátralévő időben továbbra is az emberekkel való párbeszédre helyezik a hangsúlyt, ezért döntöttek úgy, hogy online is lehetővé teszik a miniszterelnök hétpontos programjának támogatását – jelezte, hozzátéve: az online aláírási link megtalálható a Fidesz honlapján és Facebook-oldalán is.

(MTI, Fidesz)

Brutális a Fidesz előnye a többi párthoz képest

Növelte népszerűségét a Fidesz-KDNP, a biztos szavazók 57 százaléka a kormánypártokat választaná – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel. A reprezentatív kutatást 5000 ember személyes megkérdezésével készítették április 1-26. között.

Az adatok szerint a kormánypártok támogatottsága egy százalékponttal magasabb a márciusi adatnál és tíz százalékponttal haladja meg a 2018 áprilisi országgyűlési választás belföldi listás eredményét.

A Jobbik és az MSZP-Párbeszéd tábora némileg, hibahatáron belül zsugorodott március óta: előbbi 12 százalékról 11 százalékra rontott, utóbbi pedig 11-ről 10 százalékra.

A Nézőpont Intézet becslése szerint a magyar mandátumok kétharmadát, azaz 14 képviselői helyet szerezne a Fidesz-KDNP egy most vasárnapi EP-választáson. Ez azt jelenti, hogy jelenlegihez képest kettővel több politikust küldhetne az uniós törvényhozásba.

 A Jobbik és az MSZP-P két-két mandátumra számíthat, akárcsak a hónap nyertesének tekinthető DK, amely 6 százalékról 8 százalékra növelte támogatottságát. A párt hagyományosan aktív táborával még meglepetést is okozhat a kampányhajrában az elemzés szerint.

A jelenlegi állás szerint a Jobbikból Gyöngyösi Márton mellett a jelenleg is az EP-ben dolgozó Balczó Zoltán lehet tagja a következő ciklus parlamentjének. Az MSZP jelenlegi képviselőinek, Ujhelyi Istvánnak és Szanyi Tibornak szerezhet újabb mandátumokat, a DK pedig Dobrev Klára mellett a 2014 óta szintén EP-tag Molnár Csabát delegálhatja.

Márciusról áprilisra helyet cserélt a Momentum és az LMP. Előbbi egy százalékpontot javítva 5 százalékon áll, utóbbi ugyanennyit rontva 4 százalékon, Vágó Gábor helyett így Cseh Katalin juthat mandátumhoz. Ezeknél a pártoknál is kiemelten fontos lesz az aktivizálás sikere, végül az is előfordulhat, hogy mind a két kis párt mandátumhoz jut, illetve az is, hogy egyik sem – írták.

A Kétfarkú Kutyapárt 3, a Mi Hazánk pedig 2 százalékos szavazatarányra számíthat. A Nézőpont elemzése szerint a kampány utolsó heteiben nagy harc várható, amelyben az ellenzéki pártok egymás ellen fordulhatnak.

A Fidesz-KDNP tábora stabil, így az ellenzéki pártok csak egymástól tudnak elcsábítani szavazókat, amire szükségük is lesz egyrészt a minél jobb EP-választási eredmény elérése érdekében, másrészt azért, hogy az önkormányzati választást megelőzően minél jobb alkupozícióba kerülhessenek egymással szemben – közölték.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd szövetség 7, a DK 4, az LMP 3, a Momentum és az MKKP 2, a Mi Hazánk pedig 1 százalékon áll – olvasható a közleményben.

(Nézőpont Intézet, MTI)

Salvini a határait ellenőrző, kultúráját védő Európát akar építeni Orbán Viktorral

Egy “másfajta”, határait és kulturáját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán.

Matteo Salvini kitért Orbán Viktor egyik megjegyzésére, amely a La Stampa című olasz napilapban jelent meg. A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Néppártnak nem a baloldallal, hanem a Matteo Salvini vezette jobboldallal kell együttműködnie.

“Ez a választóktól függ, attól, miként szavaznak az olaszok: ha a Ligát választják, akkor amit Olaszországban teszünk, azt cselekedjük Európában is, mindenkivel szövetkezve, kivéve a baloldalt” – mondta a politikus.

Matteo Salvini tavaly augusztus 28-án Milánóban fogadta Orbán Viktort. Akkor az olasz politikus európai politikai paktumot hirdetett a mandátuma végéhez érkező Európai Parlament és Európai Bizottság leváltására.

(MTI / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Új autóval, újabb eredménnyel vág neki a kihívásokkal teli idénynek Keszthelyi Vivien

A Forma-3-as W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként a 18 éves magyar autóversenyzőre minden eddiginél nagyobb megpróbáltatások várnak a szezonban. Végeláthatatlan feladatok sora áll előtte a 2019-es esztendőben. A teszteken és felkészüléseken túl több sorozatban is részt vesz, melyek következtében hosszú utak terhe nehezedik majd az ifjú reménységre. Ezek közül az Audi az utazási nehézségek áthidalásával egy problémát már levett márkanagykövetének válláról, akinek így fiatal kora ellenére a világ legjobb női autóversenyzői egyikeként mostantól elég lesz első sorban arra koncentrálnia, amiben kétségkívül a legjobb: az autóversenyzésre.

Az új, csak női pilóták számára induló W Series május 3-án veszi kezdetét Hockenheimben, ám a nyitóhétvégét megelőző időszakban is akadt bőven dolga a résztvevőknek. A három szakaszos kiválasztási időszak végén a világ minden tájáról jelentkező több mint 100 versenyző közül végül 22 került kiválasztásra, köztük Keszthelyi Vivien, aki a sorozat négy hivatalos, szerződtetett tesztpilótájának egyikeként készült a történelmi sorozatban.

A válogatót követően folytatódott a megterhelő próbatételek sora. Az első hivatalos három napos teszt következett az németországi Lausitzring-en, ahol az újabb teszteredmények alapján a sorozat szervezői csapata tovább szűkítette azon tesztpilóták számát, akik a bajnokság állandó, és minden helyszínére utazó 20 tagja közé kerültek. Ők ketten azok, akik a versenyhétvégékre a többi versenyzővel együtt készülnek, és a hivatalos programban szereplő szabadedzéseken, valamint egyéb W Series eseményeken is részt vesznek. Az ifjú reménység sikeresen vette az utolsó akadályt is, így már a következő nagy eseményre, azaz a nyitóhétvégére készülhet.

„Szerződött hivatalos pilótának lenni óriási felelősség, bár nekem egy kicsit fiatalon sikerült, de ez nem olyan, amitől valaha is tartottam volna. Sőt, a kezdetektől vágytam rá. Szerintem minden autóversenyző álma az, hogy egyszer szerződtetett pilóta legyen. Rengeteg munka tesztelés, adat- és szimulátoros elemzés vár rám, melyek alapján a mérnökök az autók beállításait finomíthatják. Örülök ennek a rendkívüli lehetőségnek, hiszen így a sorozattal, valamint a teszteken is több időt tölthetnek a pályán, amivel megszerezhetem a szükséges tapasztalatokat a Formula kategóriában is. Nagyon szerencsésnek érzem magam, és nagyon boldog vagyok, hogy elmondhatom magamról, nekem ez már a második szerződésem a pályafutásom során” – mondta Vivien, aki az alapokat biztosító két év nemzetközi kupasorozat után az Audi Sport Racing Academy-n, a német autógyár hivatalos versenyzőjeként helyezte új alapokra, a mára már világviszonylatban is egyedülálló karrierjét.

A magyar pilóta 14 évesen kezdhette meg együttműködését az Audi Sporttal, ami elmondása szerint óriási dolog egy autóversenyző számára, hiszen magas szintű szakmai múlttal rendelkező közegben tanulhatta, és folytathatta a tapasztalatszerzést, valamint versenyzést. A tehetségéhez ily módon felbecsülhetetlen értékű tudást is szerzett, mely hozzájárult ahhoz, hogy ilyen fiatalon már egy nemzetközi F-3-as szezont követően élő szerződéssel rendelkezzen a Formula kategóriában.

Az új kihívás a Forma-3-ban viszont az előző évekhez képest is több utazással is jár – olykor egyik versenypályáról a másikra -, hiszen egy rendkívül kimerítő idény kezdődött az év elején, mely során párhuzamosan több sorozatban is érdekelt, ami természetesen a versenyhétvégéken kívüli a megnövekedett feladatok mellett több elfoglaltságot is jelent. A közúton eltöltött hosszú órákhoz és a rengeteg csomaghoz elengedhetetlen a sportos megjelenés mellett a kényelem, a minden igényt kielégítő csomagtér és a Vivienhez illő innovatív megoldások. Ezen kitételek tökéletes megtestesítője az új Audi Q8 S Line, melyet az Audi és Vivien minden szempont figyelembevétele után közösen választott ki a háromszoros túraautóbajnoknak.

Az új SUV-kupé egyedi dizájnjával emlékeztet Vivien versenysportjára, versenyautójára, valamint segíti kényelmesebben eljutni azon helyszínekre, melyeken hétről hétre küzd a legmagasabb célok eléréséért. Csupán a képek megtekintése után az embernek óhatatlanul is az az érzése támad, hogy az Audi támogatásával és a magyar autóversenyző személyiségével ez az autó és Vivien páratlan párost alkot majd az utakon.

(VRS Sport Group)

Új időszámítás kezdődött a körmendi dartséletben

A Körmendi Darts Club áprilisban megtartotta éves közgyűlését, ahol az egyéb napirendi pontok közt tisztújításra is sor került. A klub közgyűlése az egyesület új elnökének a 2017-ben az országos NBIII-as bajnoki címet szerző csapat kapitányát, a többszörös városi bajnok Huff Lászlót választotta. Az immár öt tagúvá bővült elnökség minden tagja külön feladatkört kapott, megfelelően elosztva a teendőket.

Az egyesület új elnöke elmondta: három kiemelt feladat köré csoportosulnak az idei évben a klub jelentősebb erőforrásai.

Az első az Országos Csapatbajnokságban az NBII-es csapat minél jobb szereplése. Itt a csapat új kapitánya Halmosi Tamás lett.

A második az utánpótlás nevelés kérdése. Két éve Petrovics Bálint az ifjúsági válogatottal szerepelt a svédországi EB-n, ahol egyéniben a hazai versenyzők közül a legjobban szerepelt a kilencedik helyével. A tavalyi évben a klub egyik tagja, Nagy Máté megszerezte a serdülő kategóriában az országos bajnoki címet, az idei szereplése alapján Budavári Zsombor bekerült az ifjúsági válogatott bő keretébe. A klub új elnöke kiemelte: a KDC szeretne megjelenni a körmendi általános- és középiskolákban toborzó jelleggel, megismertetni a fiatalokkal a darts szépségeit.

A harmadik kiemelt feladat az új klubhelyiség kialakítása. Körmend Város Önkormányzata a klub rendelkezésére bocsátotta a Művelődési Ház pincehelyiségét, ami felújítás után alkalmassá válik majd versenyek és edzések megtartására.

A kiemelt feladatokon kívül sem áll meg az élet a klub háza táján, hiszen a Magyar Darts Liga helyi fordulóin és egyéb versenyeken is a dobóvonalhoz állnak az egyesület tagjai, valamint az Országos Csapatbajnokság NBIII-as osztályában is érdekelt a KDC két csapattal.

Idén Rábahídvégről egy teljes sport- és baráti társaság kollektíven igazolt Körmendre, Ők alkotják az egyik harmadosztályú csapatot és természetesen képviseletük megjelenik az elnökségen belül.

A tervek szerint idén augusztusban pedig megrendezésre kerül az I. Körmend Open verseny is. Mindezekhez a klub köszöni minden támogató eddigi segítségét és természetesen várja továbbiak jelentkezését is. Aki pedig adója 1%-a befizetésével támogatná a Körmendi Darts Clubot, az a 18740804-1-18-as adószám megjelölésével teheti meg.

(KDC)

Hat éremmel tértek haza a Dinamica SE Körmend utánpótlás versenyzői Ausztriából

Szép sikerekkel tért haza a Castrum Sec-Dinamica SE Körmend az ASVÖ Junior Challenge elnevezésű nemzetközi kick-box viadalról, pedig két versenyzőjét is magasabb korcsoportban regisztrálták.

Öt ország sportolói (Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Ausztria és Magyarország) összesen 162 fővel vettek részt a nemzetközi kick-box erőpróbán. A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend utánpótláskorú versenyzői négy ezüst- és egy bronzéremmel gyarapították érem gyűjteményüket.

Horváth Szabolcs nem csak magasabb korcsoportba, hanem magasabb súlycsoportba indulhatott, -37kg kadett-2 -es korcsoportban lépett tatamira. Light-contact és kicklight kategóriában is második helyen zárt.

Papp Huba szintén magasabb korcsoportban és súlycsoportban versenyzett, -52kg, kadet -2. light-contact szabályrendszerben bronzérem. Kicklight szabályrendszerben ezüstérmet szerzett.

Tóth Levente kadet-2, -52kg egy osztrák versenyzőt legyőzve jutott a döntőbe. Sajnos a döntő már nem sikerült olyan jól, a szintén helyi versenyzővel szemben alul maradt, így a dobogó második fokára állhatott fel a Dinamica SE versenyzője.

Lakosi Márton kadet-2, +69kg light-contact és kicklight szabályrendszerben is küzdőtérre lépett, sajnos mindkét szabályrendszer első mérkőzését elvesztette, így nem folytathatta a küzdelmeket tovább.

(Andorka Imre)

Már csak négy pontra a Haladás a bentmaradástól

A Szombathelyi Haladás idegenben legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, ezzel javult az esélye a bennmaradásra.

Az utolsó helyezett vendégcsapat a bajnokság korábbi szakaszában kétszer kikapott szombati ellenfelétől, most viszont fontos győzelmet aratott, miközben a kilencedikről a tizedik helyre visszacsúszó Kisvárda helyzete romlott. A két csapat között négy pont a különbség három fordulóval a bajnokság vége előtt.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Kisvárda Master Good – Szombathelyi Haladás
1-2 (1-2)

Kisvárda, 2620 néző, v.: Erdős

Kisvárda: Felipe – Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk (Protic, 82.) – Karaszjuk, Ene (Ilic, 67.) – Gosztonyi (Hugo Seco, 72.), Cukalasz, Grozav – Horváth Z.

Szombathelyi Haladás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Mi., Mohl (Tamás L., 76.) – Dausvili – Bamgboye, Goldojuk (Holdampf, 71.), Rui Pedro, Ivanov – Priskin (Ofosu, 66.)

gólszerzők: Grozav (11.), illetve Priskin (24., 11-esből), Rui Pedro (28.)
sárga lap: Lukjancsuk (23.), Melnyik (73.), Hugo Seco (84.), illetve Priskin (20.), Ivanov (45.), Bamgboye (51.), Dausvili (62.), Rui Pedro (81.), Király (94.)

Aktívabban kezdte a mérkőzést a Kisvárda, több támadást vezetett, mint ellenfele és hamar meg is szerezte a vezetést. Nem sokkal később megint a vendégek kapujába jutott a labda, de les miatt ezt a gólt nem adta meg a játékvezető. A Haladás nem igazán talált fogást a hazai csapaton, mégis sikerült egyenlítenie: Lukjancsuk szabálytalanul állította meg a 16-oson belülre betörő Bamgboyét, a megítélt büntetőt Priskin értékesítette. Négy perccel később pedig már fordított is a Haladás egy szép támadás eredményes lezárásával.

A két góltól magabiztosabbá vált a vendégcsapat, többet birtokolta a labdát, a félidő második felében a Haladás elképzelése szerint folyt a játék.

A szünet után megint a Kisvárda volt kezdeményezőbb, a szombathelyi csapat elsősorban a védekezéssel törődött. Ebben az időszakban Király Gábor, a vendégek kapusa több nagy mentést mutatott be. A hazaiak a folytatásban is nagy energiát mozgósítottak az egyenlítésért, miközben egy-egy alkalommal veszélyes ellentámadást vezetett a Haladás. A Kisvárda sok időt töltött ellenfele kapuja előtt, volt is esélye a gólszerzésre, de végül nem járt sikerrel.

(MTI)

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást, mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak csütörtökön megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel. Az NVB a listát április 19-én vette nyilvántartásba, e döntés hétfőn jogerőre emelkedett. A jogszabályok alapján így Czeglédy Csabát mentelmi jog illeti meg.

A mentelmi jog miatt a Czeglédy Csabával szembeni büntetőeljárás nem folytatható, ezért a bíróság a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárást a vádlott esetében felfüggesztette.

A bíróság az NVB elnökénél kezdeményezte az európai parlamenti képviselő-választással kapcsolatosan keletkezett mentelmi jog felfüggesztését a büntetőeljárás lefolytatása érdekében – áll a közleményben.

Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat februárban az ügyészség. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A bűnszervezet működése során vállalkozásoknak, köztük több, Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től 2017-ig. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából – Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján – egy olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem folytató, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt.

A bűnszervezet módszere az volt, hogy a döntően diákmunka-közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.

Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 vádlott vett részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(MTI)

Hende Csaba: a bevándorláspárti brüsszeli politika megváltoztatása a tét

Sorsdöntő lesz Európa jövője szempontjából a május 26-i európai parlamenti (EP-)választás, melynek tétje, hogy sikerül-e megváltoztatni a bevándorláspárti brüsszeli politikát és megvédeni az európai embereket – hangoztatta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke pénteken Szombathelyen.

Magyarország már bebizonyította, hogy a bevándorlás megállítható, és meg lehet védeni a nemzeteket – mondta Hende Csaba (Fidesz), aki aláírást gyűjtött Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos akcióprogramjának támogatásáért, amelynek célja a bevándorlás megállítása.

Hozzáfűzte: Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik a magyar embereket képviselik Brüsszelben és nem a brüsszeli érdekeket Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz a nemzetek Európáját képviseli, fontos számukra a keresztény értékek védelme, a magyar emberek biztonsága és a nemzeti függetlenség megőrzése.

Hende Csaba közölte: Szombathelyen eddig több mint tízezer támogató aláírást gyűjtöttek össze; standjaik a város több pontján megtalálhatók, aktivistáik pedig házról házra járva keresik fel az embereket. A politikus a vásárcsarnok előtt arra buzdította az érdeklődőket, hogy vegyenek részt az európai parlamenti voksoláson és adják szavazatukat a Fidesz listájára.

(MTI)

TAVASZI KÖZÖS NAPOK 2019. ÁPRILIS 25 – 28. KÖRMEND

Április 25. csütörtök
9.00   DAL és DALLAM – Rába-parti Zenei Diákfesztivál – Batthyány
Örökségközpont és Színházterem
17.00   GYARAPODÓ GYŰJTEMÉNYEK – Parádés istálló
A Parádés istálló kiállítóhelyet ünnepélyesen átadja: Bebes István
polgármester
Az időszaki kiállítást megnyitja: Hadnagyné Vörös Márta igazgató

Április 26. péntek
10.00               Rába takarítás – Rába folyó
„SPORT 775″ 
Szervezőpartner: Bereki Bárkás Egylet Egyesület
8.00 Regisztráció – Szabadság tér
9.00 Bemelegítő reggeli torna KATUS ATTILÁVAL
10.00 Versenyek kezdete
13.00 Ebéd – szieszta
14.30 Versenyek folytatása

közben: Lords of Gravity SHOW; FlipUnitTeam AirTrack SHOW; Hoverboard program

18.00 Eredményhirdetés
19.00 ATARU TAIKO – japán ütős együttes bemutatója
20.30 BLACKRIDERS – az ír életérzés Körmenden

Április 27. szombat
10.00 Rába takarítás – Rába folyó
10.00-13.00    Egészségügyi szűrővizsgálatok és orvosi előadások a LIONS CLUB szervezésében –

 Batthyány Örökségközpont aula

17.00 Májusfaállítás a Béri Balogh Ádám Táncegyüttessel – Kastélyudvar

PROGRAMOK A SZABADSÁG TÉREN
15.00  Kézműves délután, játékos programok gyerekeknek a Foltosok klubja, a Díszítőművész kör és a Hölgyek Népfőiskolája tagjaival
15.00 A 130 éves KÖRMENDI VASPARIPA EGYLET járműveinek gyülekezője
15.30 Ügyességi feladatok, járműbemutatók, próbautak busszal, motorral, kerékpárral, autóval, lovaskocsival
17.30Velocipédes formagyakorlatok bemutatója
18.00 ÖVÖN ALUL – koncert
19.30 HOT JAZZ BAND – koncert
20.50 Exemplary team of sport ball dance “Lyceum” Gyermek művészeti iskola Juzsnij (Ukrajna) táncműsora
21.30 HORVÁTH MEGGIE és HORVÁTH TAMÁS – retro buli

Április 28. vasárnap
10.00 Rába takarítás – Rába folyó

„TÁNC 775″ 
15.00 „Tánc az élet, tánc ma minden” a TÁNC VILÁGNAPJÁN
Táncmaraton Körmenden (is) működő közösségekkel, egyesületekkel

Fellépők: Körmendi Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozat, Rábavirág Táncegyüttes, Senior Néptáncegyüttes, Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, Muraszombati Néptánccsoport, Szociális Szolgáltató és Információs Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye, TánCentrumSavaria AMI körmendi tagozata, Joó Csenger, Lorigo TSE – Szombathely, ZumBarátok – Körmend, Salsa Desnudo – Zalaegerszeg, PresiDance TSE – Szentgotthárd, Galaxy Akrobatikus Rock & Roll Klub – Szombathely, Erika és táncosai – Körmend, Energy Tánc Sportegyesület –  Szombathely, Körmend

21.00 STARBOY THOMAS – English Freestyle Rap Artist

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvények fotó- és filmfelvételek készülnek! A Szabadság tér forgalmi rendje megváltozik!

Rendező: Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár 9900 Körmend, Berzsenyi u. 11. 94/594-227
Támogatók: Körmend Város Önkormányzata, Körmend Múltja, Jelene, Jövője Alapítvány, Körmend Város Gondnoksága

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 7. prioritási tengelye keretében elérhető Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD Community-led Local Development) Közösségi, kulturális és szabadidős programok megvalósítása Körmenden  TOP-7.1.1-16-H-071-5 keretében valósul meg

MŰSORFÜZET >>>

Jól halad a dozmati víztározó építése

Szeptemberben adják át dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározót, a több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések – Bucsu, Dozmat, Torony és Sé – árvízi biztonságát fogja szolgálni – mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán, a beruházás helyszíni bejárásán.

A tervezett tározó völgyzárógátja a Vas megyei Dozmat község nyugati belterületi határa felett, az Arany-patakon épül, hossza 421 méter lesz, legnagyobb magassága megközelíti a nyolc métert. A 44,1 hektárnyi tározótér 1,13 millió köbméternyi víz befogadására lesz alkalmas – ismertette a vízügyi igazgató.

Hozzáfűzte: a fejlesztés részeként egy 7,2 hektár vízfelületű állandó vizű tavat is kialakítanak, amely kedvező teret nyújt a vízinövények, a vízhez kötődő állatvilág megtelepedésének, ugyanakkor az Arany-patakon keresztül javítja majd a szombathelyi Csónakázó-tó vízpótlását.

Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere az építés helyszínén azt hangsúlyozta: a dozmati víztározó felépülésével teljessé, százszázalékossá válik Szombathely árvíz elleni védelme.

Felidézte, hogy 2010-ben már megépült a lukácsházi árvízi tározó, amely Lukácsháza, Gyöngyösfalu, Gencsapáti és Szombathely egy részét tette árvízvédelmi szempontból biztonságossá. Az Aranypatak mederrendezésével megépülő dozmati tározó pedig Szombathely mellett Balogunyom, Sorkifalud és Zsennye árvízvédelmét is szolgálja.

Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője elmondta: a jelenlegi kormány 2015-ben, 50 évvel az 1965-ös nagy szombathelyi árvíz után döntött a dozmati tározó megépítéséről. Tudta mindenki, hogy a beruházás elengedhetetlen, de valahogy eddig sosem állt rendelkezésre hozzá az anyagi forrás – fogalmazott.

Szabó Attila projektvezető ismertette:  a munkálatok tavaly év végén kezdődtek, a tározó építése jelenleg 65 százalékos készültségű. Április végén terelik át a patakot az új mederbe, ekkorra “összezár a völgyzáró gát”, a víz pedig a megépített leeresztő védművön áthaladva egy átkötéssel jut vissza az Arany-patakba.

(MTI / MTI fotó: Varga György)

A Szolnok állította meg az Egis Körmendet

A listavezető Egis Körmend négy ponttal kikapott a címvédő Szolnok otthonában a férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában, szerdán.

Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend
88-84 (19-20, 31-23, 18-15, 20-26)

Szolnok, 1500 néző. Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Győrffy Pál Attila, Tőzsér Dénes Kelemen, Nagy Viktor (Faidt Mihály)

Szolnoki Olaj KK: Vojvoda 35/21, Frank 3, Malasevics 17/9, Milosevics 8, Andric 9. Csere: Airington 6, Rudner 3/3, Tóth Á. 7 Vezetőedző: Dragan Alekszics

Egis Körmend: Németh Á. 7/3, Price 17/3, Bradford 15/12, Hammonds 6/6, Delas 7. Csere: Thames 16/3, Ferencz 14/12, Csorvási 2. Vezetőedző: Matthias Zollner

A mezőny legjobbja a szolnoki Vojvoda Dávid volt 35 ponttal, míg a körmendiektől Xavier Thames remekelt 16 ponttal és 5 gólpasszal.

A Körmend legutóbb február elsején veszített bajnoki meccset.

(MTI, 9900.hu)

Ittasan okozott balesetet egy szentgotthárdi férfi

Egy szentgotthárdi férfi 2019. március 7-én személyautóval közlekedett a 8-as számú főúton, amikor haladása során az előtte közlekedő gépjármű előzését követően – a jobb oldali forgalmi sávba történő visszasorolásakor – az autó bal elejének ütközött.

Az ütközés következtében az egyik jármű az út mellett lévő füves területre sodródott, míg a másik a vízelveztető árokba csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyebben megsérült. Az intézkedés során a szentgotthárdi járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A Rendőrség a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálta.

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a Körmendi Járási Ügyészségnek átadta.

Előzmény

Egy szentgotthárdi férfi 2019. március 7-én személyautóval közlekedett a 8-as számú főúton, amikor haladása során az előtte közlekedő gépjármű előzését követően – a jobb oldali forgalmi sávba történő visszasorolásakor – az autó bal elejének ütközött. Az ütközés következtében az egyik jármű az út mellett lévő füves területre sodródott, míg a másik a vízelveztető árokba csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyebben megsérült. Az intézkedés során a szentgotthárdi járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított. A Rendőrség a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

(police.hu)

Itt a Húsvét, itt a nyúl, Körmend-Falco 3-0

Szezonbeli harmadik találkozásuk alkalmával is az Egis Körmend nyert a megyei rivális Falco KC Szombathely ellen, ezúttal 95-88 arányban a férfi kosárlabda NB 1 középszakasz felsőházának 4. fordulójában.

Egis Körmend – Falco KC Szombathely
95-88 (24-20, 26-19, 22-25, 23-24)

Körmend, 2000 néző. Játékvezetők (MKOSZ  ellenőr): Cziffra Csaba, Praksch Péter, Török Róbert (Páli dr. Kálmán)

Egis Körmend: Bradford 6, Németh 7/3, Price 22/6, Hammonds 7/3, Delas 14. Csere: Csorvási 12, Thames 12/3, Ferencz 15/15. Vezetőedző: Matthias Zollner

Falco KC Szombathely: Váradi 12/6, Govens 7/3, Curry 14/6, Bruinsma 20/6, Tóth N. -. Csere: Perl 9/3, Reddic 24, Balmazovic 2, Bíró O. -. Vezetőedző: Gasper Okorn

Online statisztika Képgaléria

 

Megjegyzés: Ebbe a bejegyzésbe egy szavazás van beágyazva, kérünk látogass el az oldalra, hogy rész vehess a szavazáson.

(9900.hu)

Debrecenben nem sikerült a Haladásnak nyerni

A Debrecen legyőzte a sereghajtó Haladást

Otthon tartotta a három pontot a Debrecen, miután a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati mérkőzésén 2-1-re legyőzte a sereghajtó Haladás együttesét.  

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)

Debrecen, 3600 néző, v: Bogár

Debreceni VSC:Nagy S. – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Barna – Damásdi, Jovanovic (Csősz, 61.), Haris, Bódi – Szécsi (Varga K., 77.), Takács T. (Zsóri, 62.)

Szombathelyi Haladás:Király – Habovda, Jagodics, Németh Mil., Mohl – Dausvili , Golodjuk (Ofosu, 57.) – Bamgboye (Gaál, 73.), Rui Pedro, Ivanov – Rabusic (Priskin, 58.)

gólszerzők:Szatmári (35.), Bódi (64., 11-esből), illetve Ivanov (76.)
sárga lap:Jovanovic (45.), illetve Daushvili (64.)

Egyik csapat sem kezdte túl nagy iramban a mérkőzést, helyzetek nélkül, többnyire mezőnyjátékkal teltek a percek. A DVSC tíz perccel az első játékrész vége előtt egy pontrúgást követően Szatmári fejesével szerzett vezetést. A második félidőben támadóbb szellemben lépett pályára a Haladás. A vendégek többször el is jutottak a debreceniek tizenhatosáig, ám rendre rossz megoldást választottak, így gólszerzési esélyük nem volt. A hazaiak Bódi büntetőből szerzett góljával növelték előnyüket. A Haladás Ivanov lövésével szépített, igaz, ehhez a debreceni kapus, Nagy Sándor óriási hibája is kellett. A szombathelyiek pár perccel később akár egyenlíthettek is volna, de Ofosu lövése után a labda a kapufát találta el. A szombathelyiek három győztes mérkőzést követően kaptak ki ismét.

(MTI)

Oldalak