Választás

"Álláshalmozó" jobbikosok

Csaknem két hete országszerte lezajlottak az önkormányzati választások. Az eredmények ismeretében kijelenthetjük: ismét bebizonyosodott, hogy a magyar emberek a kiszámíthatóságot, a biztonságot és a töretlen fejlődést választották, a felelőtlen ígérgetésekkel, mindenféle racionalitást nélkülöző, utópisztikus zagyvaságokkal szemben. Ennek a fajta irracionális politizálásnak az egyik zászlóshajója az a Jobbik volt, amelynek megyei elnöke Bana Tibor úgy látszik még a saját pártja által képviselt elképzelésekkel sem tud azonosulni. Máskülönben el sem tudjuk képzelni, hogy miként történhet meg az, hogy az a párt, amely évek óta a politikusi álláshalmozást elítélő szerepben próbál tündökölni, Vas megyében két személyt is egyszerre több mandátumhoz juttatott. Rába Kálmán, a párt megyei alelnöke ugyanis a következő ciklusban egyszerre lesz kőszegi önkormányzati képviselő, valamint a Vas Megyei Közgyűlés tagja. Hasonló cipőben jár Lábodi Gábor szentgotthárdi elnök, aki az elkövetkezendő öt esztendőben szintén két helyről fogja felvenni a tiszteletdíját. Egyrészt szintén tagja lesz a Megyei Közgyűlésnek, másrészt pedig mandátumot nyert, mint szentgotthárdi önkormányzati képviselő. Érdekes módon erről mélyen hallgat pártjuk megyei vezetése. Úgy látszik, amikor a saját egzisztenciájukról, megélhetésükről van szó annyira már nem is fontos ragaszkodni azokhoz a bizonyos elvekhez.

A FIDESZ és a FIDELITAS körmendi szervezetei

Majthényi László lett a megyei közgyűlés elnöke

Majthényi Lászlót választották a Vas Megyei Közgyűlés elnökének szerda délelőtt a Megyeházán. Két alelnök segíti munkáját, Marton Ferenc és dr. Kondora Bálint.

A megyei himnusszal vette kezdetét a Vas Megyei Közgyűlés alakuló ülése szerdán a Megyeházán. Az ülést dr. Németh Kálmán (Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület), a testület korelnöke vezette le.

Indul a munka - megalakult Körmend képviselő testülete

Hétfőn megalakult a város új képviselő-testülete. A korábbi kettő helyett egy alpolgármestere lesz a Rába parti városnak.

A Himnusz közös eléneklése után Mosonyi Antal, a helyi választási bizottság elnöke ismertette a hivatalos eredményeket. A 9 ezer 624 választópolgár közül 3 ezer 884-en adtak le érvényes szavazatot. A polgármesteri széket ismét Bebes István nyerte el, 2 ezer 438 szavazattal. Képviselők lettek: Tóth Gábor, Ferencz Gyula, Geosics László, Czvitkovics Gyula, Szabó Ferenc, Faragó Gábor, dr. Hadnagy Ádám, Csák Tamás, Auer Miklós, Hajós Gáborné és Tompa László.

Ismételhet a frakció

Lényegében az eddigi városvezetésnek szavaztak ismét bizalmat a körmendiek. Néhány új arc is feltűnt.

Az önkormányzati választások rendben lezajlottak a Rába-parti városban, bár az kétségtelen, hogy a kampány hajrájában kissé elszabadultak az indulatok. A végeredmény azonban meggyőző: Bebes István polgármester 60 százalék feletti eredménnyel újrázott és a testületi többségért sem kell aggódnia. Ugyanis a Fidesz-KDNP továbbra is meghatározó erő marad Körmenden. – Úgy vélem, az eddigi munka elismerése is, hogy ismét bizalmat kaptunk. Az emberek tudják, hogy ki az, aki csak beszél, és ki az, aki hivalkodás nélkül építkezik. A következő öt évben azon leszünk, hogy rászolgáljunk a körmendiek bizalmára – hangsúlyozta Bebes István.

Az ország csak akkor nyerhet, ha munkába áll

Az életképes magyar kis- és középvállalkozások biztos lábakon fognak állni, és mindenki, akiben van szufla, egyet előrébb léphet – fogalmazott Orbán Viktor.

Példátlan, lefegyverző, már-már a politikai sci-fi világába tartozó fantasztikus győzelmet arattatok – fordult Orbán Viktor a Fidesz-KDNP megválasztott képviselőihez és polgármestereihez a kormányzó pártszövetség kampányértékelő rendezvényén a Millenárison.

Azért gyűltünk itt össze, hogy megünnepeljük harmadik győzelmünket – mutatott rá, megjegyezve: egyetlen választási győzelem is elegendő ok lenne az örömre, három győzelem azonban nem csupán háromszoros öröm, három győzelem valóságos intelem és felszólítás.

Oldalak